Legalább 12 ember halálát okozó buszbaleset történt szerdán a szlovákiai Nyitragerencsér közelében, a sérültek száma 17 – jelentette hivatalos közlésekre ...
Egy mérkőzésre eltiltották Bernado Silvát, a Manchester City játékosát, mert közösségi oldalára rasszizmusra utaló bejegyzést tett közzé. A bejegyzésben fekete ...
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Arséne Wengert nevezte ki a labdarúgás fejlesztéséért felelős igazgatónak. A szervezet honlapján szerdán megjelent közlemény ...
Tizenhét keskenyszájú orrszarvút telepítettek át a Dél-afrikai Köztársaságból Malawiba a kihalás fenyegette faj megmentésére tett erőfeszítések részeként. A vadorzás miatt ...
Magyarország a csúcstechnológia terén elért eredményeinek köszönhetően díszvendégként vehet részt Kína egyik legjelentősebb hi-tech eseményén – mondta az MTI-nek telefonon ...
Úgy tűnik, ismét összeállhat a népszerű Jóbarátok-tévésorozat egykori szereplőgárdája egy egyszeri produkcióhoz – erről kedden a hollywoodi filmes portálok számoltak ...
A magyar bűnüldözés történetének egyik legnagyobb mennyiségű – 69,1 kilogramm súlyú – heroinszállítmányát foglalták le a rendőrök Budapesten. Nemzetközi együttműködés ...
A japán bajnokság januári zárását követően befejezi pályafutását David Villa világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó. A spanyol válogatott történetének legeredményesebb ...
Az elmúlt napokban sok magyar mobilhasználó tapasztalhatta, hogy nem fogadott hívása van számára ismeretlen külföldi, sok esetben távoli országban regisztrált, ...
Támogatta az új-zélandi parlament képviselőinek többsége egy szerdai szavazáson az eutanáziát legalizáló törvényjavaslatot, amelyről így jövőre népszavazást tarthatnak az országban. ...