Keskenyszájú orrszarvúkat telepítettek át a Dél-afrikai Köztársaságból Malawiba

Tizenhét keskenyszájú orrszarvút telepítettek át a Dél-afrikai Köztársaságból Malawiba a kihalás fenyegette faj megmentésére tett erőfeszítések részeként.

A vadorzás miatt veszélyben lévő állatokat Kwa-Zulu Natal dél-afrikai tartományban fogták be, majd másfél hónapig tartó karantén után légi úton Malawi fővárosába, Lilongwéba szállították. A malawi hatóságok szerint az orrszarvúk kedden teherautókon rendben megérkeztek az ország déli részén fekvő Liwonde Nemzeti Parkba.

Malawiban egyebek közt légi megfigyeléssel, terepjárós járőrözéssel és az állatokra helyezett nyomkövetőkkel vigyáznak a védett területen elhelyezett orrszarvúkra. A dél-afrikai és a malawi kormány megállapodott, hogy fokozottan védi a keskenyszájú orrszarvút, amelyre tülke miatt vadásznak a vadorzók.

Az áttelepítésre a Természetvédelmi Világalap (WWF) fajmegmentési programja keretében került sor, ez volt az egyik eddigi legnagyobb átköltöztetési akció, és az első, amely országhatárokat lépett át. A keskenyszájú orrszarvúk áttelepítése egyik országból a másikba Afrikán belül jelentős elmozdulás a faj védelmére tett erőfeszítésekben – közölte az Ezemvelo KZN Wildlife dél-afrikai természetvédő szervezet.

Az aktivisták szerint a keskenyszájú orrszarvú kizárólag Afrikában honos állatfaj, ezért kézenfekvő, hogy a kontinens országai közösen vállaljanak felelősséget a fennmaradásáért. Már csak alig több mint 5000 keskenyszájú orrszarvú él vadon, többségük a Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbiában, Zimbabwéban és Kenyában. A főleg füvet legelő szélesszájú orrszarvúktól eltérően a keskenyszájú orrszarvúk anatómiai okokból inkább bokrok és fák leveleit fogyasztja.

Forrás: MTI.huű
Fotó: wiki



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com