Zenés vígjáték készült Balla Eszter és Bereczki Zoltán főszereplésével

December 14-én mutatja be a Duna Televízió az Egy szerelem gasztronómiája című zenés filmet, melyben Balla Eszter és Bereczki Zoltán játssza a főszerepet. A várva-várt „gasztromusical” az ünnepek előtt ígér igazán kellemes kikapcsolódást.

Bereczki Zoltán a film hivatalos Facebook oldalán (facebook.com/egyszerelemgasztronomiaja) elárulta, hogy a filmben egy szakácsot játszik, aki arról híres, hogy a megérzései alapján főz a vendégeinek.

Az első találkozáskor felméri, hogy ki, milyen ember és onnantól a szíve és a fantáziája diktálja, hogy kinek, mit készít. Ez a séf rendkívül tehetséges, ugyanakkor egy centivel mindig a föld fölött lebeg, képtelen olyan földhözragadt dolgokkal foglalkozni, mint pl. a pénzügyek, így hiába állnak sorban a vendégek, hiába van minden estére teltház az éttermében, komoly anyagi gondokkal küzd. A történetben rá kell ébrednie arra, hogy a csapat, a barátok nélkül semmit nem ér a tehetsége. Szinte egy időben talál rá a szerelem és veszíti el mindenét, hogy aztán megküzdjön azért, ami igazán fontos számára(…)” – mesélte a színész.

A romantikus, mai történetben olyan slágereket hallhatunk, mint a Nem leszek a játékszered, Szeretlek is meg nem is vagy a Hadd főzzek ma magamnak.

És, hogy miről is szól az Egy szerelem gasztronómiája?

Egy excentrikus, de zseniális séf (Bereczki Zoltán) étterme a csőd szélére kerül. A bank által kiküldött hitelelbíráló (Balla Eszter) meghódítása az egyetlen út a hőn áhított hitel megszerzésére, ám ő távolról sincs elájulva a nárcisztikus szakácstól. Azonban – mint oly sokszor – most is közbeszól a szerelem…

Balla Eszter és Bereczki Zoltán mellett Gazsó György, Csomós Mari és Benedek Miklós is felbukkan Madarász Isti legújabb alkotásában!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com