Szavazzunk: legyen Európa legjobb adventi vására az Adventi Ünnep a Bazilikánál

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál, egyetlen magyar helyszínként Európa legjobb adventi vására lehet, ha elegen szavazunk. Voksainkat hétfőig adhatjuk le, itt: https://rebrand.ly/bestcd20d

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál jó eséllyel pályázik rá, hogy jövőre is az élmezőnyben maradjon, és nemcsak azért, mert a 2018-as listán egyedüli magyar aspiránsként szerepel a húsz jelölt között, hanem azért is, mert sok újítással készült a félmilliónál is több látogató fogadására.
Még a karácsonyi vásárok olyan elengedhetetlen kellékét is igyekeztek „megújítani”, mint a forralt bor, így a Szent István téren alacsony glikémiás indexű változata is kapható ennek az italnak, azaz a cukorbetegek is bátrabban fogyaszthatnak belőle. A szervezők fontosnak tartják, hogy a gyerekeknek épített korcsolyapálya ne hagyományos jégborítású legyen, mert annak üzemben tartása rengeteg energiát emésztene, helyette egy időjárástól függetlenül használható felületet hoznak létre a tér közepén. Itt tör az ég felé az a gigantikus karácsonyfa, ami csak nevében „fa”, hiszen egy fenyőt sem kellett kivágni érte. A vásár fegyelmezett hulladékkezeléssel és a vendéglátásban használt környezetbarát anyagokkal járul hozzá a fenntartható Budapesthez, illetve szeretné az ország kulturális értékeire is ráirányítani az ide látogató turisták figyelmét, így megjelenést biztosít színházaknak és turisztikai szempontból fontos helyszíneknek.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com