szombat, Erik, Alexandra
Budapest
A romániai magyarság számára kedvező törvénymódosításokat fogadott el a román parlament a restitúció és az oktatás területén a Romániai Magyar ...
Bírósági üggyel akarja ellehetetleníteni politikai ellenfelét Olaszországban a baloldali kormánytöbbség Matteo Salvini volt belügyminiszter, az ellenzéki Liga vezetője szerint, aki ...
A Momentum végleg bebizonyította, hogy magyarellenes párt – jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Toroczkai László ...
A súlyos tüdőgyulladást okozó új koronavírus, a gócpontnak számító közép-kínai Hupej tartomány több városát is súlyosan érinti – derül ki ...
A Virtuózok Kamaraegyüttes, Lugosi Dániel Ali klarinétos és a TanBorEn Ütőstrió lép fel a Budapest Music Centerben a Virtuózok koncertsorozatban. ...
Elfogtak két hevesaranyosi férfit, aki bátori otthonában kirabolt egy idős nőt tavaly decemberben – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense ...
Elárverezik a velencei Tessera-szigetet március 3-án. Az egykor Velence, majd a Habsburg Birodalom katonai támaszpontjaként szolgáló félhektáros sziget kikiáltási ára ...
A koronavírus-járvány miatt elmarad a Forma-1-es Kínai Nagydíj. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdai tájékoztatása szerint a versenyt nem tartják ...
Lassan, de tovább terjed az influenza az országban; február 3. és 9. között 34 900 ember, az előző hetinél 16,3 ...
Több mint száz állatfaj szorul azonnali segítségre Ausztráliában a természetes élőhelyeik jelentős részét elpusztító bozóttüzek miatt – közölte egy szakértői ...
Tavaly a korábbi évek javulása után romlott a magyarok veszélyérzete az online közérzetet és a kibertér biztonságát megmutató Digital Civility ...
Élénk kereslettel indult az idén az ingatlanpiac, bár a Duna House adatai szerint ez még nem mutatkozott meg a konkrét ...
A Dal 2020 műsor azért különleges, mert ahhoz járul hozzá, hogy a magyar nyelvű könnyűzene pozícióit erősítse. Nyelvünkben és muzsikánkban ...
Feltehetőleg levélbombák robbantak szerdán Hollandiában, az amszterdami pályaudvaron található postai elosztóközpontban, valamint az ország déli részén, a német határ közelében ...
Még egy hétig, február 19-ig lehet jelentkezni a középfokú oktatási intézményekbe – közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel. ...