Koronavírus – Hupej tartomány több városát is súlyosan érinti a járvány

A súlyos tüdőgyulladást okozó új koronavírus, a gócpontnak számító közép-kínai Hupej tartomány több városát is súlyosan érinti – derül ki kínai sajtójelentésekből.

    A járvány által második leginkább sújtott város jelenleg a tartományi székhely Vuhan nyugati szomszédja, Hsziaokan. A 4,9 milliós város kedd éjfélig 2751 fertőzöttről adott számot, miközben a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma 45-re emelkedett. A harmadik helyen Vuhan keleti szomszédja, a 6 milliós Huangkang áll, ahonnan ugyaneddig 2398 fertőzöttet, és 54 halálesetet jelentettek.
A fertőzöttek számát tekintve Huangkang mögött, észak-hupeji Szujcsou következik, alig elmaradva az ország önálló jogú régióinak, tartományainak és nagyvárosainak listáján másodikként szereplő dél-kínai Kuangtung tartománytól, ahol kedd éjfélig 1219 fertőzöttet diagnosztizáltak.
Az arányokat tekintve azonban világos, hogy a 2,5 millió lakosú Szujcsou helyzete jóval súlyosabb, mint a 113 milliós Kuangtung tartományé. Szujcsouban ugyanis eddig 12 fertőzött veszítette életét és csupán 51 gyógyult meg, míg Kuangtungban csak egyetlen haláleset történt, és immár 241 ember távozhatott gyógyultan a kórházból.
Ugyan a hivatalos adatok szerint az új fertőzöttek száma Hupejben is már három napja csökken, az országos adatokból továbbra is az rajzolódik ki, hogy a járvány itt tombol a leghevesebben.
Huangkangban a helyzet kezelésére 29-ről 127-re növelték az ideiglenes lázklinikák számát, és a fertőzöttek kezelésére 30 kórházat jelöltek ki. A 6 milliós városban eredetileg mintegy 1200 orvos és ápoló tevékenykedett, de a kórházak személyzetének létszámát a város ellenőrzése alá tartozó településekről áthelyezett egészségügyi dolgozókkal 7109-re növelték – számolt be helyi hivatalnokok közlésére hivatkozva a China Daily kínai pártlap.
A szomszédos Hunan, valamint a kelet-kínai Santung tartományokból pedig további 860 egészségügyi dolgozó érkezett Huangkangba szerdáig a helyi kórházi személyzet kisegítésére, olyanok, akik szakszerűbb ellátást tudnak biztosítani a kritikus állapotban lévő betegeknek.
Liu Hszüe-zsung, a Kínai Kommunista Párt huangkangi titkára egy keddi sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a városban még mindig súlyos problémát jelent az orvosi felszerelések hiánya. Liu hozzátette: a város igazgatása alá tartozó vidéki területeken ráadásul kihívásokkal néznek szembe a járvány megfékezésében.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com