vasárnap, Ivó, Milán
Budapest
Várhatóan egyre több embert fertőz meg Magyarországon az új koronavírus, sok új esetet fognak diagnosztizálni – jelentette ki az országos ...
A Locomotiv GT Neked írom a dalt című slágerének átdolgozásával mondanak köszönetet magyar zenészek mindazoknak, akik a koronavírus-járvány idején erőn ...
A New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt úgy értesült, hogy 2021. július 23-án veszi kezdetét a ...
A magyar bankrendszernek magas a tőkeellátottsága, stabilan működik, a járvány korábbi szakaszában a lakosság részéről jelentkező nagyobb készpénzigényt is tudta ...
Világszerte 640 778-an fertőződtek meg az új koronavírussal, a halottak száma harmincezer, a gyógyultaké pedig 131 712 – tájékoztatott honlapján ...
Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja ...
A Fertőzés című sci-fi sztárjai is beszálltak a felvilágosító kampányba: Matt Damon, Laurence Fishbourne, Kate Winslet és Jennifer Ehle négy ...
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a januári keresetek, a januári külkereskedelmi termékforgalom részletes adatai, valamint a ...
A személyi kölcsönök komoly karriert futottak be az elmúlt években, miután az alacsony kamatkörnyezet miatt a 10-15 évvel korábbi helyzethez ...
A Normafa és környékének mellőzését kéri a Normafa Park igazgatója a kirándulóktól és sportolóktól – közölte a XII. kerületi önkormányzat ...
New York, New Jersey és Connecticut nem lesz karanténban, helyette szigorú utazási korlátozásokat vezetnek be – jelentette be Donald Trump ...
Olimpiai érmes atléta is megfertőződött a koronavírus-járványban: Ehszan Hadadinak lett pozitív a tesztje. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség szombaton közölte, hogy ...
Két koronavírus-fertőzött halt meg vasárnapra Magyarországon. Az azonosítottan koronavírus-fertőzöttek száma pedig egy nap alatt 65-tel emelkedett, így számuk 408-ra nőtt. ...
A koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik ...
A vállalatok fele teljesen beszüntette toborzási tevékenységét, ugyanakkor egyes piaci szegmensekben a korábbi igények növekedésére is találni példát – áll ...