szombat, Erik, Alexandra
Budapest
Ugrásszerű eredményeket értek el az orvosok a limfóma kezelésében a személyre szabott gyógykezelések miatt – közölte a Magyar Rákellenes Liga ...
Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli szeptember 16-án, vasárnap a Centrál Színház, amely ebből az alkalomból a Révay utcában és a színházban ...
A hulladékégetés veszélyeire, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára figyelmezető kampányt indít az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és ...
A világ vizeiben élő tengeri teknősök több mint fele eszik műanyagot, amelyből akár egyetlen darab is halálos lehet egy ausztrál ...
A világon elsőként fejlesztettek ki nem antibiotikumalapú szert a tuberkulózis kezelésére a Manchesteri Egyetem kutatói, reményeik szerint 3-4 éven belül ...
Évadnyitó utcabált szervez a József Attila Színház szeptember 15-én, szombaton. A gyerekeket aszfaltrajzversennyel, kézműves sátorral, meseelőadásokkal, játékokkal, a felnőtteket koncertekkel, ...
Összefüggést talált a tejtermékek rendszeres fogyasztása és a szívbetegségek kockázatának csökkenése között nemzetközi kutatás. A The Lancet című brit orvosi ...
A középkort idéző programokkal várja a látogatókat az Ostrea peregrina nevű hagyományőrző fesztivál szombaton és vasárnap Kaposváron. A somogyi megyeszékhely ...
Robin Williamshez kötődő filmes relikviákra, a néhai színész műtárgyaira és négy Golden Globe-díjára licitálhatnak az érdeklődők a Sotheby’s aukciósház októberi ...
Több mint kétszeresére lehetne növelni a csapadék mennyiségét a Szaharában nagy kiterjedésű napelem- és szélfarmok kiépítésével – állítják a kutatók, ...
Újgenerációs KönyvMegálló és az USB portokkal felszerelt, wifi hotspotként működő okospad az óbudai Pethe Ferenc téren, az avatás napján, 2018. ...
Első alkalommal díjazta az apukákat az Apa Magazin. Az Év Apukája az olvasók szavazatai alapján Majoros Péter Majka lett, míg ...
Mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek, szervezetek együttműködését szorgalmazza a kormány. Az innovációs és technológiai miniszter az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások ...
Cythia Nixon, a Szex és New York-tévésorozat színésznője nem kapott elég szavazatot, így ismét Andrew Cuomo, a metropolisz jelenlegi kormányzója ...
A bálnapopulációk regenerálódásának fontosságáról és elősegítéséről fogadott el nyilatkozatot csütörtökön a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC), amely Brazíliában zajló szokásos évi ...