A tejtermékek fogyasztása csökkentheti a szívbetegség kockázatát

Összefüggést talált a tejtermékek rendszeres fogyasztása és a szívbetegségek kockázatának csökkenése között nemzetközi kutatás.

    A The Lancet című brit orvosi folyóiratban ismertetett nagyszabású, 21 ország több mint 130 ezer lakosának adatait feldolgozó kutatás szerint napi három adag tejtermék fogyasztása összefüggött a szív- és érrendszeri megbetegedések és a halálozás alacsonyabb arányával azokhoz képest, akik ennél kevesebbet tejterméket fogyasztottak.

Az elemzésből kiderült, hogy azok körében is csökkent a szívbetegségek és a halálozás aránya, akik naponta három adag zsíros tejet vagy abból készült terméket fogyasztottak azokhoz képest, akik kevesebb mint napi fél adag tejterméket ettek.

Az eredmények egybevágnak korábbi vizsgálatok és klinikai tesztek megállapításaival, azonban ellentmondanak az étrendi ajánlásoknak, amelyek szerint napi 2-4 adag zsírtalan vagy alacsony zsírtartalmú tejtermék fogyasztandó a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében – olvasható a Medicalxpress.com tudományos hírportálon.

Világszerte vezető halálokok a szív- és érrendszer megbetegedései. A tanulmány szerzői szerint nem kellene lebeszélni az embereket a tejtermékekről, hanem inkább ösztönözni kellene őket arra, hogy fogyasszanak többet, különösen a szegény és a közepes jövedelmű országokban, ahol alacsony a tejfogyasztás.

A vizsgálatban 136 384 ember adatait elemezték, 35-70 év közöttiek voltak. Étrendi szokásaikat kérdőíven rögzítették a kutatás elején, majd átlagosan 9,1 évig követték őket.

Ez idő alatt 6796-an haltak meg és 5855-nél állapítottak meg súlyos szív- és érrendszeri betegséget.

Egy adag tejtermék egy pohár tejnek (244 gramm), egy doboz joghurtnak (244 gramm), egy 15 grammos sajtszeletnek vagy egy teáskanálnyi vajnak (5gramm) felel meg.

A legtöbb tejterméket, több mint napi négy adagot, átlagosan 368 grammot Észak-Amerikában és Európában fogyasztják, a legkevesebbet, a napi egy adagnál is kisebb mennyiséget Dél-Ázsiában, Kínában és Afrikában.

A résztvevőket négy csoportba: tejterméket nem fogyasztókra (28 674 ember), napi egy adagnál kevesebbet (55 651), napi 1-2 adagot (24 423) és napi 2 adagnál többet fogyasztókra (27 636) osztották.

A tejterméket nem fogyasztókhoz képest a nagy fogyasztású (átlagosan napi 2,9 adagot evő) csoportban mind a halálozási arány (3,4 százalék 5,6 százalékhoz képest), mind a szív- és érrendszeri halálozások aránya (0,9 százalék 1,6 százalékhoz képest) mérsékeltebb volt, de ritkább volt a szív- és érrendszeri betegségek és a stroke előfordulása is.

A napi egy adagnál több tej- és joghurt fogyasztás esetében kisebb volt mind a halálozás, mind a szív- és érrendszeri okokból bekövetkezett halálozás és a szívbetegségek előfordulása is, ha a tejmentesen étkezők adataihoz hasonlították. A vaj és a sajt fogyasztásánál nem volt szignifikáns a különbség.

Akik nagy mennyiségben fogyasztottak magas zsírtartalmú tejterméket (átlagosan 2.9 adagot), azoknál alacsonyabb volt a halálozás és a szív- és érrendszeri okokból bekövetkező halálozás aránya is azokhoz képest, akik kevesebb mint napi fél adag zsíros tejterméket fogyasztottak.

A kutatók szerint további kutatásnak kell megvizsgálnia, mi áll az összefüggés hátterében. Az alacsony zsírtartalmú vagy zsírtalan tejtermékek fogyasztását azért ajánlják, mert a telített zsírok közül az LDL koleszterin növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

A bizonyítékok alapján azonban úgy tűnik, valamennyi telített zsír mégis egészséges, a tejtermékek pedig más hasznos vegyületeket – aminosavakat, telítetlen zsírokat, K1 és K2 vitamint, kalciumot, magnéziumot, káliumot – is tartalmaznak.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com