A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-as győzelmet aratott kedden Győrben az orosz csapat felett, ezzel biztosította csoportelsőségét a világliga selejtezőjének A jelű ...
Magyar aranyesőt hozott a szlovák nyílt nemzetközi kick-box bajnokság, amelyre öt szabályrendszerben közel ezer nevezés érkezett. A felnőtteknél nem kevesebb, ...
Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a mai nappal felmentette tisztségéből Csépke Andrást, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatóját. Február 20-tól ...
Belépődíj nélküli előadásokat hirdetett a Nemzeti Színház olyan felnőttek számára, akiket élethelyzetük megakadályoz abban, hogy színházlátogatók legyenek – közölte az ...
Nyolcvanöt éves korában kedden meghalt Karl Lagerfeld világhírű német divattervező, a Chanel művészeti igazgatója – jelentette be a francia divatház. ...
Drasztikus büntetéseket tervez a műemlékek rongálói ellen a római önkormányzat: jelentősen növelni akarják a pénzbírságot, és feketelistára is kerülhetnek, azaz ...
Magyarország versenyképességének további erősödése a digitalizáción múlik, ennek kiterjesztését ezért a legfontosabb gazdasági célok közé kell emelni – jelentette ki ...
A héten folytatódnak az egyeztetések annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása – közölte kedden ...
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő szerint a Franciaországban jelentkező antiszemita erőszakhullám sokkolta az ottani közvéleményt. Az M1 aktuális csatorna keddi műsorában ...
Befolyással üzérkedés bűntette miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki a NAV elnökére hivatkozva kísérelt meg 300 milliót szerezni egy felszámolás alatt ...
A magyar lakosság 33 százaléka végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint. Az európai uniós országokban élők ...
Szerdán újabb két nyolcaddöntős párharc első mérkőzésével folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája: a Juventus Madridban lép pályára az Atlético vendégeként, ...