Drasztikus büntetésekkel akarja elejét venni a műemlékek rongálásának a római önkormányzat

Drasztikus büntetéseket tervez a műemlékek rongálói ellen a római önkormányzat: jelentősen növelni akarják a pénzbírságot, és feketelistára is kerülhetnek, azaz nem térhetnek vissza Rómába azok, akik kárt tesznek az örök város idegenforgalmi látványosságaiban.

    Tavaly mintegy 16 millió turista látogatott Rómába, számuk az elmúlt negyven évben mintegy 16 szorosára nőtt. A műemlékrongálás mindennapos, a közelmúltban Pietro Bernini 17. századi elefánt és obeliszk szobrának ormányát törte le egy látogató a Pantheonban, egy másik Bernininek a Spanyol lépcső közelében álló, félig lesüllyedt hajót ábrázoló szökőkútját, a Barcacciát rongálta meg, egy harmadik pedig egy magángyűjteményben lévő reneszánsz festményből próbált kivágni egy darabot.
Számtalan turistát büntettek meg amiatt, hogy a Trevi-kútban fürdött, vagy festékkel lefújták az ókori nevezetességeket.
Bár a tömegturizmus elterjedésével a vandalizmus szerte a világon egyre elterjedtebb, Róma különösen sérülékeny a városban lévő hatalmas számú műemlék miatt.
Az önkormányzat bejelentette, hogy drasztikus büntetések tervén dolgozik, határozottan fel akar lépni a vandálokkal szemben.
A pénzbírság növelése mellett a notórius károkozókat kitiltanák a városból, a rendbontó szurkolók ellen a stadionokban bevezetett intézkedéshez hasonlóan. Egy másik tervük arra irányul, hogy még több forrást biztosítsanak biztonsági kamerák telepítésére a műemlékeknél.
“Lehetetlen nullára csökkenteni a vandalizmust a turisták növekvő tömege és a műemlékek nagy száma miatt. A látogatóknak meg kell érteniük, hogy ezek a műemlékek nemcsak Róma, vagy az olasz örökség részét képezik, hanem a világörökségét” – magyarázta Vanna Mannucci, az Italia Nostra örökségvédelmi szervezet római részlegének alelnöke.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com