szerda, Zsófia, Szonja
Budapest
Az idei évtől június 7-e a biztonságos élelmiszerek előnyeiről szól majd. A tematikus világnap szükségességével először 2015-ben kezdtek el foglalkozni a szakemberek, végül az ENSZ 2018. december ...
Olyan alkalmazást fejlesztett a Természetvédelmi Világszövetség (WWF) egy technológiai és befektetési vállalattal, amelynek révén a fogyasztók mobiljukon keresztül is tájékozódni ...
A hagyományos borkóstolók mellett disznóvágáson vehetnek részt, valamint a helyi kézművesek termékeivel és azok elkészítésével is megismerkedhetnek a látogatók hétvégén ...
Sör forgalmazásába kezdett 3200 hivatalában az orosz posta – közölte a Pocsta Rosszii sajtószolgálata kedden az RNS hírügynökséggel. A posta ...
Komolyabb betegség esetén a modern terápiás eljárásokban bíznak a magyarok, a házi praktikák, homeopátiás készítmények legfeljebb csak kiegészítők lehetnek – ...
Vasárnap Ópusztaszeren kiderülhet, milyen termésre számíthatnak majd ősszel a szőlősgazdák, a nemzeti történeti emlékparkban Vince-napi vesszővágásra várják a látogatókat, akik ...
A külföldre induló síelők átlagosan napi 820 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon eddigi időszakában – közölte a Netrisk.hu az ...
Az egy évvel ezelőttinél 30-50 százalékkal alacsonyabb árakon is a szokásosnál jóval kisebb ütemben fogy a hűtőházakból az étkezési alma, ...
Rekordszámú vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen város bora versenyre – jelezte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere csütörtökön, ...
A vörös húsok és a cukor globális átlagfogyasztásának felére csökkentése, valamint a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek és magvak fogyasztásának megkétszerezése jelenti ...
Vidéki élet, fiatalok a vidéken elnevezéssel programcsomagot indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), amely 16 millió forintból valósul meg, többek ...
A vadon termő kávéfajták több mint 60 százalékát fenyegeti a kipusztulás az erdőirtás, a klímaváltozás és a rovarkártevők egyre súlyosbodó ...
Neurológiai problémákkal élő gyerekeknek is szánt játékeszközöket vásárolt civil és vállalkozói támogatásokból a Kanizsai Dorottya Kórház, ahol további gyűjtésből remélnek ...
Világszerte nőtt a kalóztámadások száma 2018-ban, különösen az Afrika nyugati partjainál található Guineai-öböl környékén vált veszélyesebbé a hajózás a tengeri ...
Jelentősen megnőtt az ünnepi mobilinternet forgalom a magyarországi szolgáltatóknál, az adatforgalom december 25-én volt a legnagyobb – derült ki a ...