Forralt bor, disznóvágás és pezsgőkészítés is lesz a hétvégi Etyeki Pikniken

A hagyományos borkóstolók mellett disznóvágáson vehetnek részt, valamint a helyi kézművesek termékeivel és azok elkészítésével is megismerkedhetnek a látogatók hétvégén a téli Etyeki Pikniken.

Rókusfalvy Pál, a szombati rendezvény főszervezője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! és az M1 aktuális csatorna közös műsorában pénteken azt mondta: az etyeki piknik különlegessége, hogy a látogatók nemcsak helyi finomságokat kóstolhatnak, hanem a termelőkkel megismerkedve nyitott műhelyeken tanulhatják meg a recepteket. A hétvégén többek között a Gingalló csokoládéműhely is bemutatót tart, ahol a forró csokitól a csokinyalókáig számos finomságok megízlelhetnek majd az érdeklődők – fűzte hozzá.

Kiemelte: a program összeállításánál az egész családra gondoltak, míg a szülők a borkészítés fortélyaival ismerkednek vagy a kézművesvásárt fedezik fel, addig a legkisebbek fűtött termekben néznek majd filmeket. A gasztrosétányon nemcsak a délvidéki ízvilág szerint elkészített disznótoros étkekkel, hanem sváb és erdélyi finomságokkal, hagyományos magyar újévi ételekkel is várják az érdeklődőket – tette hozzá Rókusfalvy Pál.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com