Vádat emeltek életveszélyt okozó testi sértés, rablás, magánlaksértés és kifosztás miatt két fiatalkorú ellen, akik felnőtt társaikkal rettegésben tartották a ...
A dél-koreai Inzi Controls 14,8 milliárd forintból akkumulátorgyártó üzemet épít Komáromban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a beruházást ...
Parlagfűmentesítési hetet hirdetett az Agrárminisztérium július 1-7 között, az akció célja a lakossági szemléletformálás, a közös érdek népszerűsítése – közölte ...
Lesz elegendő hétüléses jármű a nagycsaládoknak, ha nem is mindjárt a három és fél éves akció kezdetén – mondta a ...
Július elsejével bővült a családtámogatási rendszer, soha nem látott lehetőséget kapnak a családalapítás előtt állók és a már gyereket nevelő ...
Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen megszervezett nyári ellenőrzés sorozat, egyik kiemelt cél továbbra ...
Fizetőssé válik az e-töltés – írta hétfői számában a Népszava az NKM Nemzeti Közművek közlésére hivatkozva. A lap szerint az ...
Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a jövő héten. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd kedden az alapvető ...
Július első napjaiban tovább erősödik a kánikula, de a hét közepén néhány fokkal mérséklődik a meleg – derül ki az ...
A kormány célja, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ...
Tíz hét halmozódás után nyerték meg a szombati sorsoláson az ötös lottó főnyereményét, amelynek összege 1,154 milliárd forint – közölte ...
Zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők július 1-jén, hétfőn az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon. ...
Budapest saját halottjának tekinti a szombaton elhunyt Ungvári Tamás írót – közölte a főpolgármester az MTI-vel. Tarlós István a közleményben ...
Már zajlik az M8-as gyorsforgalmi út Székesfehérvár és Kecskemét közötti két szakaszának a tervezése. A mintegy száz kilométer hosszú, kétszer ...
Idén 37. alkalommal rendezték meg a Lidl Balaton-átúszást, amelyen ezúttal 9724-en vettek részt. Mindez azt jelenti, hogy az esemény történetében ...