Magyar Nemzet – Lesz elegendő hétüléses jármű a nagycsaládoknak

Lesz elegendő hétüléses jármű a nagycsaládoknak, ha nem is mindjárt a három és fél éves akció kezdetén – mondta a Magyar Nemzetnek a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.

    Gablini Gábor hangsúlyozta, úgy számolnak, hogy ebben az évben mintegy tízezer érdeklődő keresheti fel az autószalonokat, ötezer szerződést köthetnek meg, és mintegy háromezer járművet fognak átadni a vevőknek.
Elmondta, hogy a márkakereskedők azért sem tudtak nagyobb készletet felhalmozni az akció kezdetére, mert a második félév során várható az európai uniós kibocsátási norma szigorítása (az úgynevezett WLTP-módosítás), amely után eladhatatlanná válnak a korábbi norma szerinti motorral szerelt gépkocsik.
A kereskedők arra számítanak, hogy nagy számban három-négy hét múlva jelennek meg a leendő vevők az állami támogatásra jogosító igazolással, azonban a vásárláshoz még sok minden egyébre szükség lesz. Például saját forrásra, annak hiányában pedig arra, hogy hitelképes legyen a vevőjelölt.
A márkakereskedők már az intézkedés bejelentésekor, februárban megkeresték a Magyar Lízingszövetséget és a Magyar Biztosítók Szövetségét, hogy dolgozzanak ki akadálymentesített termékeket a nagycsaládosok részére. Ennek köszönhetően elérhető családbarát casco, egyszerűsített hitelügyintézés és egyedi ajánlatok keretében kínált hétüléses modellek.
Az új autók piacán meglehetősen széles a hétülésesek kínálata. Az olcsóbbak között kisáruszállítók személyautóvá átépített változatait találjuk: a Dacia Lodgyt, a FIAT Doblo Panoramát vagy Citroen, Peugeot és Opel családi modelleket 4-6 millió forintért. A támogatás legfeljebb a vételár felét teheti ki, az így számolt ötmilliós határnál bő másfél millióval drágábban elérhetők az igazi személyautók egyterű változatai is: a legolcsóbb az Opel Zafira, amely 6,7 millió forintért európai szintű komfortot nyújt. A VW Touran kilencmillió körül indul, és ezen az árszinten elérhető a Ford Galaxy és S-Max is.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com