Hongkong összes filmesét alkalmazták az Ürviharban!

Daniel Wu szerencsés helyzetben van: egyszerre amerikai és kínai, két ország színésze, és mindkét világban sokat játszik. Harcolt a Warcraftban, japán maffiózókkal mérte össze az erejét a Leszámolás Tokióban című filmben, pisztollyal küzdött a Rendőrsztori-ban és többször is volt Jackie Chan szövetségese. Most az Űrvihar (Geostorm, hazai bemutató: október 19.) egyik fontos szereplője. A hongkongi időjárás-irányító központ munkatársát alakítja, azt a tudóst, aki elsőként jön rá, hogy a földet sújtó rendkívül időjárási jelenségek nem véletlenek, hanem egy gonosz terv részei.
– Több mint hatvan filmben szerepeltem már, de ekkora produkciót még sosem láttam – lelkendezett a 44 éves színész újságírók előtt. – A hongkongi forgatáshoz öt teljes háztömbnyi területet, egész Mongkokot lezárták, és nagyjából Hongkong összes filmesét alkalmazták. Ráadásul engedték, hogy az üldözéses részben többnyire én vezessek. Persze, hogy nagy élmény volt a munka. Meg hát, öreg vagyok, úgyhogy emlékszem, hogy 2008-ban pont a pekingi olimpia megnyitójának az idejére esőt jeleztek, és a kormány ionbombákat lőtt a felhőkbe. Az eső egy nappal korábban jött, a megnyitó zavartalanul lezajlott: szóval, tudom, milyen az, amikor az ember megpróbálja befolyásolni a természetet… és hogy az önteltség könnyen visszaüt!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com