Hogyan lesz trombitásból DJ és jogászból forgatókönyvíró – a Sláger Témából kiderül

2018. január 14-én Náksi Attila és Köbli Norbert lesznek Kalmár Tibor vendégei a 103.9 Sláger FM vasárnapi esti talkshowjában, a Sláger Témában.

A szombat esti Sláger Party házigazdája, Náksi Attila gyerekkorában hosszú ideig trombitálni tanult, ám szülei unszolására inkább áttért a csendesebbnek gondolt lemezlovaskodásra. Rosszul hitték, hisz a házidiszkóból egyre hangosabb sikerek lettek. Attila elárulta, hogy B. Tóth László Poptarisznya műsora volt az etalon, hisz amit onnan magnón rögzített, másnap már szólt is az iskolarádióban. A gimnáziumi évek hozták meg a Soho Partyt is az életébe, ami akkor inkább hasonlított egy rockzenakarra, hisz még egy szemüveges basszusgitárosra is futotta. 1993-ban aztán stílust és műfajt váltottak, a hazai dancefloor zene egyik zászlóshajójaként öt éven át ontották magukból a slágereket, tízezrek előtt léptek fel Betty Love-al kiegészülve. Náksi Attila az elmúlt húsz évben nemzetközi híres DJ-vé vált, főképp a Brunner Zsolttal közösen jegyzett, Stereo Palma produkciónak köszönhetően. Ám a Sláger Partyban inkább, mint DJ Náksi hallhatjuk őt viszont, természetesen a kilencvenes évek legnagyobb slágerjeivel együtt.

A vasárnap esti Sláger Téma második órájában, este kilenctől Köbli Norbert, Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró lesz Kalmár Tibor vendége. Az utóbbi évek legsikeresebb magyar sorozatának, a Válótársak forgatókönyvírója jogászként kezdte karrierjét, hogy aztán előbb filmkritikusként, majd filmforgalmazóként töltsön el tíz esztendőt a mozis világban. 2007-től viszont már csak a filmezésnek él. Forgatókönyvíróként pedig olyan sikerfilmek fűződnek a nevéhez, mint az S.O.S. Szerelem vagy a 9 és fél randi. Szász Attila rendezővel és Lajos Tamás producerrel hármasban a szakma őket tartja a magyar történelmi filmek megújítójának. Nem véletlenül, hisz Köbli Norbert előbb az ötvenes évek trilógiával (A vizsga, Szabadság-Különjárat és A berni követ), majd a Félvilággal és az Árulókkal mutatta meg kivételes történelmi jártasságát és karakteralkotási képességét.

Természetesen szó esett a február végén bemutatásra kerülő Örök télről is, amely pedig a II. világháborút lezáró „málenkíj robot” világába kalauzolja a nézőt, végre kibeszélve a kommunizmus áldozatainak történetét, főszerepben Csányi Sándorral, Gera Marinával és Döbrösi Laurával.

 

2018. január 14-én 20 órától tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com