Minden eddiginél nagyobb, több százezres tüntetést tartottak szombaton Londonban a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellen, illetve azért, hogy legalább a ...
A klímaváltozás és a globális kereskedelem is okolható az elmúlt hetek poloskainváziójáért a MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója szerint. ...
Patakfalvy Luca győzött az 53 kilogrammos kategóriában a tekvondósok nyílt görög bajnokságán. A koreai eredetű küzdősport hazai szövetségének szombati tájékoztatása ...
Az iparban jelentkezik a legnagyobb munkaerő-hiány Magyarországon – mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A közgazdász ...
Második alkalommal rendezi meg a Magyar Kamarazenekar a Fővárosi Palotakoncertek elnevezésű sorozatot, a nyitóhangversenynek november 9-én a budapesti Benczúr Ház ...
Részleges tisztújító kongresszuson választ női társelnököt az LMP Keresztes László Lóránt mellé szombaton. A Szél Bernadett távozásával megüresedett posztra Demeter ...
Erős női karaktereket bemutató három európai alkotás versenyez az Európai Parlament (EP) Lux filmdíjáért, a filmeket novembertől vetítik Európa minden ...
Megtiltja a műanyag palackok és zacskók használatát a kormányzat intézményeiben a portugál kormány csütörtökön elfogadott rendelkezése. A kabinet egyúttal arról ...
A világ egyik legritkább ásványára, reiditre bukkantak egy 300 millió éves meteoritkráterben Nyugat-Ausztráliában. Ez az első alkalom, hogy reiditet találtak ...