A Benczúr Házban lesz a Fővárosi Palotakoncertek nyitóhangversenye

Második alkalommal rendezi meg a Magyar Kamarazenekar a Fővárosi Palotakoncertek elnevezésű sorozatot, a nyitóhangversenynek november 9-én a budapesti Benczúr Ház ad otthont.

    A sorozatban az együttes Budapest patinás palotáiban ad koncerteket, valamint megismerteti a közönséggel az épületek történetét, érdekességeit. A Stefánia, a Károlyi és a Festetics Palota után 2018-ban és 2019-ben újabb öt helyszínre kalauzolja el a zenekar az érdeklődőket.
A II. Fővárosi Palotakoncertek nyitóhangversenyét a Benczúr Ház dísztermében rendezik, a koncertmester Bánfalvi Béla Liszt-díjas hegedűművész lesz – közölte az együttes az MTI-vel.
A műsorban Liszt II. Magyar rapszódiája, Dvorak E-dúr szerenádja és Grieg Holberg-szvitje mellett Csajkovszkij Vonósszerenád, Bartók Román népi táncok, valamint Brahms II. és VI. magyar tánc című műve hangzik el.
A Magyar Kamarazenekar alapítója, vezetője és koncertmestere Bánfalvi Béla Liszt-díjas hegedűművész. Korábban az Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Vonósok koncertmestere volt, valamint tagja volt a világhírű Bartók Vonósnégyesnek. Együtteseivel bejárta a világot, mintegy ötven lemeze jelent meg. Munkásságáért a Liszt Ferenc-díj mellett többek között Bartók-Pásztory-díjjal és a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com