Új bemutatóra készül az Orlai Produkció. Simon Stephens Heisenberg című kétszereplős darabját – Magyarországon először – január 24-étől láthatja a közönség Ullmann Mónika és Benedek Miklós előadásában, Szabó Máté rendezésében. A próbaidőszak elején Benedek Miklóst kérdezték.
– Miről szól a darab?
– A történet nagyon kedves, bizonyos értelemben rokon az Aranytóéval. Ott egy kisfiú, a vele való törődés változtatja meg egy idős házaspár, különösen a nagypapa életét, a Heisenbergben pedig egy hetvenöt éves ember életébe becsöppen egy fiatal hölgy, és elkezdődik valami új, valami más. Az ismerkedésből különös kapcsolat lesz, a kezdeti barátság szerelemmé fajul. A férfi naplót vezet, amiből kiderül, hogy egész életében egyetlen hölggyel volt komolyabb kapcsolata. A lánynak van egy nagy fia, elindulnak őt megkeresni, közben sok minden történik velük. Sem a férfi, sem a nála harminc évvel fiatalabb nő nem nagy kaliberű ember, nem különösebben érdekes az életük. A történetük arra mutat rá, hogy ugyanazt a pillanatot mennyire különbözően éli meg két ember. Kétféleképpen látjuk a dolgokat, másfelé gondolkodunk. A kérdés az, hogy elmegyünk-e egymás mellett, vagy találkozunk. Szerintem ez a teljesen hétköznapi filozófia hatja át a darabot. Volt már ilyen a színháztörténetben, például a Varsói melódia, a Jövőre veled ugyanitt hasonló, és mindkettő nagy sikert aratott. Hogy hogyan kerül ide Heisenberg, azt én sem tudom, majd Szabó Máté rendező meggyőz róla.
– Nevetésre vagy sírásra készüljön a néző?
– Erről még fogalmam sincs, egyelőre a szöveget magolom. Kétszereplős darab, aminél egy színész először is megijed, pláne én, aki már a hetvenkettedik évemben vagyok. Magolok, hogy biztos legyek a szövegben. Aztán majd a bemutatóig kiderül, milyen az előadás természete. Mi magunk is kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi lesz belőle. Máté hisz a heisenbergi filozófia erejében, azt mondja, a fiatalok körében nagyon elterjedt, egy híres tévésorozatban állandóan őt emlegetik. Engem a színházban nem ez a – talán kicsit belemagyarázó – filozófiai vonal érdekel elsődlegesen. Játszottam például Freudot a Jung a díványon című darabban (Szervét Tibor volt Jung), és ott sem a filozófiája volt a lényeg, hanem a Junghoz fűződő viszonya, a féltékenysége, az, ahogyan viselkedik vele. A Heisenberg hat kicsi, hol sírós, hol nevettető képből áll, nem hiszem, hogy megerőltető lesz a nézőknek. A két szereplő úgy ismerkedik meg, hogy a férfi ül egy pályaudvaron, és egyszer csak odamegy hozzá egy nő, és belecsókol a nyakába. Ez a váratlan fordulat már önmagában komikus, és még sok nevetésre ingerlő helyzet adódik abból, ahogy a két ember közeledik egymáshoz. A férfi próbál megfiatalodni, de rájön, el is mondja, hogy későn érzett rá, milyen jó dolog a szerelem, mennyire fontos valakihez tartozni. Az élet marha rövid, és igazságtalan, hogy ez nem adatik meg előbb.
– Korban nem áll távol attól a férfitól, akit játszik. Milyen érzés a szerepben visszatekinteni, kimondani, hogy …
– … hogy elment az élet? Nézem a régi filmeket, amikben benne voltam, és azt látom, hogy jézusom, már csak egy-két kolléga van köztünk, a partnerek mind elmentek körülöttem. De hát ez van, ez az élet rendje. A darabban Alex azt mondja: kérdés, hogy meddig vagyunk képesek élvezni azt a jót, ami megtörténik velünk. Napról napra öregebb lesz, mondja, és mennél jobban telik az idő, annál jobban érzi, milyen rövid volt az élet, milyen kevés van hátra, pedig most kezd belejönni. Most érzett rá a szerelem és az élet ízére. Amikor Alexként beszélek, a saját életembe is belegondolok, persze, de ez csak egy egy kedves, finom hang a darabban, nem keseredünk bele.
– A szövegtanulással vannak problémái, vagy flottul megy a magolás?
– Nincsenek, hál’ istennek. De azért hetven éven túl vannak már veszélyes helyzetek: a Játék a kastélyban hetvenöt oldalnyi szöveg, a Folyón túl Itáliát több mint két hónapig nem játszottuk, ami nagy kiesés. Ilyenkor erősen kell koncentrálni arra, hogy mit is kell mondani a színpadon.
– Az Orlai Produkció könnyedebb előadásait néha a kommersz jelzővel illetik. Mit szól ehhez?
– Szerintem akkor kommersz egy előadás, ha túl sok általánosság, elcsépelt dolog van benne, és rosszul, hamisan játsszák. Ha okosan, szellemesen, jól adnak elő egy darabot, – ahogy mi azt szeretjük – , akkor egy ,,csak” szórakoztató előadás is értékes. Sosem értettem, miért használják negatív értelemben a szórakoztató kifejezést. A Miért nem marad reggelire? előadás olyan ,,kommersz” volt, hogy beledöglöttünk Für Anikóval. És olyan sikeres volt, hogy kétszázszor ment.
Forrás: Horváth Katalin/Orlai Produkció
Fotós: Takács Attila
