Bejelentette első idei fellépőit a Double Rise

Erdély egyik legszínesebb és legsokoldalúbb fesztiválja újra jelentkezik! A torockói Double Rise Fesztivál harmadjára csalogatja ki a kettős napfelkeltét a Székelykő mögül kiváló zenével, izgalmas programokkal, hajnalig tartó bulikkal!

Az előző két év sikerei és visszajelzései alapján az irányvonal változatlan marad, azonban számos jelentős újításra, változtatásra lehet számítani.

Az eddig megszokott időpont is módosult, így idén június 27-30 között (szerdától-szombatig) vehetik át a napfelkelők a fesztiválbirodalmat. A fesztiválozók számának évről évre tapasztalható növekedése a fesztiválhelyszín újragondolására ösztönözte a Double Rise megálmodóit, így az idei évben látványos infrastrukturális fejlődésekre, változásokra lehet készülni!

Az összművészeti és kulturális programok sokasága mellett idén is egy erős zenei vonalra készülhetnek az erdélyi fiatalok, hiszen kedvenceiket hozza a Double Rise Erdélybe! A tavalyi év egyik legkedveltebb nagyszínpados koncertje a Hiperkarma nevéhez köthető, így a srácok 2018-ban is őrületes bulit csapnak a Székelykő lábánál!

Újra köszönthetjük az első Double Rise-on feltűnt Kerekes Bandet az idei év line up-ján, de a Folkudvar állandó házigazdái a Tokos zenekar sem hagy minket muzsikaszó nélkül, a lemezeket pedig többek között Shiver, a Massiv Fluo vagy épp Peter Jabin pörgeti majd az éjjeli baglyoknak. 

Magyarország egyik legnépszerűbb megaprodukciója is Erdélybe utazik a Double Risenak köszönhetően! A Lovasi 50+1 a Kispál és a borz és a Kiscsillag zenekarok frontemberének teljes életművét felölelő gigakoncerten Lovasi András a két zenekar tagjaival közösen varázsol egy igazán egyedi estét Torockóra, a Double Rise nagyszínpadára!

Nem kerülte el a szervezők figyelmét a tavalyi év egyik legizgalmasabb zenekari sikersztorija a Lóci játszik szárnyalása, így a magyar zenei piac egyik legérdekesebb színfoltja idén Torockón fújja a talpalávalót!

A szintén nagyon tehetséges és fiatal Soulwave tavaly robbant be a magyar könnyűzenei életbe, Kalandor című daluk A Dal 2017 döntőjébe repítette a zenekart, idén pedig a Double Rise-on mutatkoznak be a közönségnek!

A fellépők listája közel sem végleges, folyamatosan frissülő információk és hírek elérhetőek a facebook.com/doublerise oldalon!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com