Balázs István Balázs kapta a megújult magyar operatőrverseny diákkategóriájának díját

Tegnap este Kovács László és Zsigmond Vilmos özvegye jelenlétében a Pesti Vigadóban kiosztották az első Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Diák kategória Díjat. A 36 nevezett alkotás közül a zsűri Balázs István Balázs Wonder és Semmi sem történt című filmjeit találta a legjobbnak, így neki ítélte az 50.000 USD értékű Sparks  Kft – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását, valamint az NMHH  is őt díjazta az általa felajánlott bruttó 500 ezer forint pénzjutalommal. Kende Janos, Koltai Lajos, Pados  Gyula, Ragályi Elemér és Sara Sandor életműdíjban részesült. Novák Emil az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra.

Balázs István Balázs a Wonder és Semmi sem történt című filmek operatőri munkájával nyerte az első Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Diák kategória Díjat és azzal együtt az 50.000 USD értékű Sparks  Kft – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását és, az NMHH az általa felajánlott bruttó 500 ezer forint pénzjutalmat is.

Az 1985-ös születésű Balázs István Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máthé Tibor osztályába jár, de a szakma alapjait a Czibolya Kálmán vezette Makói Videó- és Művészeti Műhelyben szerezte meg, gyerekkorában. Tanyafilmjét bemutatta a Duna Televízió, majd elnyerte a Berlini Médiafesztivál Ezüst és Arany Csapóját. 2014-ben Balázs kapta a Kodak nemzetközi ösztöndíját is.

A magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil alapította Aranyszem operatőr verseny helyét veszi át és annak hagyományait kívánja folytatni. Zsigmond Vilmos nagyon fontosnak tartotta és  2005 óta támogatta a diák kategória győztesét az Aranyszem operatőr versenyeken, ezért első alkalommal – rendhagyó módon – csak Diákfilm verseny kategóriában adtak át díjat.

A január 30-án a Vigadóban tartott első díjátadón Kende Janos, Koltai Lajos, Pados  Gyula, Ragályi Elemér és Sara Sandor életműdíjat vehetett át, mert Kovacs Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan nemzetközi produkciókban is kiemelkedő  operatőri munkájukkal felhívtak a világ figyelmét a magyar operatori iskolára. Az ünnepélyes eseményen jelen volt Kovács László és Zsigmond Vilmos özvegye is.

A díj odaítéléséről a Lajos Tamás operatőr-producerből, Nagy András operatőrből, Káel Csaba rendezőből – aki a Bank Bán című filmben együtt dolgozott Zsigmond Vilmossal – és Novák Emil operatőrből, a Magyar Filmakadémia elnökéből, a díj alapítójából álló zsűri döntött.

A szervezők reményei szerint a jövőben a „Camerimage” nemzetközi operatőr rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr verseny, melynek támogatói a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Sparks Kft.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com