A Megjött apuci 2 rátesz egy lapáttal az előző filmre

Harmincszor kellett csókot váltania John Lithgow-nak és Will Ferrell-nek a Megjött apuci 2 forgatásán, és ez mindkét veterán színészt erősen megviselte. A filmben Lithgow a nagypapát játssza, aki karácsonykor eljön meglátogatni fia (Ferrell) családját, és a reptéren szenvedélyes csókban forrnak össze. A pusszantás azonban elsőre nem jött össze, sőt másodszorra sem, aztán harmadszorra meg pláne nem, ezért kellett harmincszor elpróbálni a jelenetet. A baj csak az volt, hogy a felvételnél jelen voltak Ferrell gyerekei is, akik nem tudták mire vélni, hogy apukájuk egy hetven feletti kollégát csókolgat. „A gyerekeimnek leesett az álla, és beletelt egy kis időbe, amíg elmagyaráztam, hogy itt apa-fia gyengédségről van szó, és különben is filmet forgatunk, szóval nyugi” – mesélte a színész.

Ezzel szemben a főszereplő Mark Wahlberg négy gyereke közül egyik sem volt hajlandó elmenni a bemutatóra. „A végén már pénzt is ajánlottam nekik, de a srácok annyira kerülik a nyilvánosságot, hogy semmi nem hatott” – mondta a színész a Graham Norton Show-ban.

A Megjött apuci 2 rátesz egy lapáttal az előző, nagy sikerű filmre: karácsonykor látogatóba jönnek a nagyapák – Lithgow mellett a macsó Mel Gibson –, és az átmeneti béke után ismét elszabadul a pokol a diszfunkcionális családban. A filmet december 7-én mutatják be itthon!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com