100 éve született Debrecenben SZABÓ MAGDA!

Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben és 2007. november 19-én hunyt el Kerepesen. Debrecen nem csak szülővárosa volt, de ott élt és tanult, ott szerzett tanári és bölcsészdoktori diplomát, és ott tanított fiatalon. Az irodalom szinte minden területén kipróbálta tehetségét, indulásakor verseskötetekkel jelentkezett, később regényeivel vált híressé, de színpadi művei is sikereket arattak. Kezdeti költői korszaka után a kényszerű hallgatás időszaka következett, 1958-ig nem publikálhatott. 1959-től, már szabadfoglalkozású íróként, sorra követik egymást prózai alkotásai, a Freskó és Az őz című regényei hozzák meg számára a szélesebb körű ismertséget. Művei gyakran önéletrajzi ihletésűek: a gyermekkori Debrecent idézi az Ókút, de családjáról mesél a Régimódi történet és a Für Elise is. Írásainak visszatérő motívuma a női életsorsok iránti érdeklődés, a női életpályák megrajzolása. Az egyik legtöbbet fordított magyar író volt. Nagy nemzetközi visszhangot és elismerést váltott ki Az ajtó című regénye, egy írónő és cselédje különös kapcsolatának története, amelyért megkapta a nemzetközileg kiemelkedőnek számító Femina francia irodalmi díjat. Történelmi színművei, mint a Debrecennek írt Kiálts, város!, vagy a kereszténység felvételének idején játszódó, a magyar államalapításról szóló Az a szép, fényes nap, illetve az Árpád-ház történetének konfliktusait ábrázoló drámatrilógiája: A meráni fiú, A csata, és a Béla király drámaíróként is megalapozták hírnevét. Nagy sikert arattak az ifjúságnak szánt regényeiből készült televíziós feldolgozások, a Tündér Lala, vagy az Abigél történetén generációk nőttek fel. Az Abigél rendkívüli népszerűségét az is mutatja, hogy a Magyar Televízió A nagy könyv című országos vetélkedőjében a magyar irodalom harmadik legjobb regényének választották meg a televíziónézők.
Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. Többek között kétszeres József Attila díjas, a debreceni és a miskolci egyetemek díszdoktorává avatták, megkapta a Kossuth-díjat, a Corvin- láncot, a Prima Primissima-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com