Zséda új dala – Élj a napnak

Az elmúlt 15 év egyik legsikeresebb női előadója vadonatúj dallal rukkolt elő, amit a Fővárosi Önkormányzat felkérésére készített. A szerzemény a Thália színházban rendezett eseményen debütált, ahol a művésznő többek között olyan előadókkal lépett egy színpadra, mint Caramel, Frenreisz Károly, Király Viktor és Keresztes Ildikó.

A felemelő dalt az ír származású, EMeRTon-díjas Jamie Winchester, Luca Chiavaralli és Tariska Szabolcs írták közösen, így az eredmény egy kiválóan hangszerelt nemzetközi koprodukció lett, amit Zséda azonnal felismerhető, karakteres hangja tesz még különlegesebbé.

Az énekesnő 2016 őszén mutatta be hatodik nagylemezét „Kémia” címmel, amelyen két évig dolgozott, és bizonyos számoknak nemcsak előadója, de producere is volt. Az album legnagyobb slágerei, mint az „Óceán” és az „Adj még levegőt!”, kirobbanó sikert könyveltek el a YouTube-on és a rádiókban is, legutolsó kislemezére, a szerelmes hangvételű „Eperhold”-ra pedig közel 1 milliószor kattintottak a videómegosztón. Ezúttal – a pályázat tematikájához hűen – az énekesnő szerelmének tárgya csodálatos fővárosunk lett.

A jazz és blues világában is otthonosan mozgó előadóművész szólókarrierje 2002-ben kezdődött, azonban a Cotton Club Singers tagjaként már ’94 óta része a budapesti zenei vérkeringésnek, így pápai származása ellenére nem volt kérdés, hogy Zséda elvállalja-e ezt a nem mindennapi lehetőséget.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com