Zsebkésével vágta le munkagépbe szorult lábát egy nebraskai farmer

Zsebkésével vágta le munkagépbe szorult lábát egy nebraskai farmer, hogy megmentse az életét.

    A hatvanas éveiben járó Kurt Kaser áprilisban egyedül dolgozott a földjén, amikor traktorjáról leszállva véletlenül belelépett egy gabonaszállító csiga nyílásába. “Bekapta a lábamat, és húzta, én pedig megpróbáltam kiszabadítani” – mesélte a farmer egy omahai helyi tévécsatornának.
“Már éppen feladtam volna, amikor éreztem, hogy megint húz befelé. Arra gondoltam, hogy én is ott végzem” – tette hozzá.
Kaser felidézte: nem volt mit tennie, az egyetlen esélye az volt, ha “kivágja” magát a kis zsebkésével.
Miután a lábát térd alatt levágva sikerült kiszabadulnia, hazakúszott, és telefonon segítséget hívott.
Elsőként a fia, Adam érkezett meg, aki éppen a helyi mentőcsapat egyik tagja.
Kaser egy hetet töltött kórházban, majd két hetet rehabilitáción, és a múlt pénteken térhetett haza.
Az optimista gazda úgy véli, hamarosan ismét járni fog. Mindenesetre mindenkit arra intett, hogy ne kapkodjon, figyeljen oda, mert ő is a sietség miatt került bajba.
A közösségi médiában széles körben tárgyalt eset felidézte Danny Boyle 2010-es filmjét, a 127 órát, amelyben James Franco alakította a hegymászó Aron Ralstont, akinek a keze egy szikla alá szorult, és csak úgy tudott kiszabadulni, hogy levágta.

 

 

Forrás: MTI

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com