Zsarolás kísérlete miatt vádat emeltek egy volt önkormányzati képviselő ellen

Hivatalos személyként elkövetett zsarolás kísérlete miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki VIII. kerületi önkormányzati képviselőként egy házfelügyelőtől próbált pénzt szerezni – tájékoztatott a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közölte: a sértett 2015-ben az önkormányzati képviselőtől szerzett tudomást a kerületben induló házfelügyelői programról, amelyre eredményesen pályázott, ily módon bérelhetett egy házfelügyelői lakást.

A vád szerint a képviselő 100 ezer forintot kért a sértettől, azt állítva, hogy az neki köszönheti a házfelügyelői állását, a másik férfi ezt megfizette. A vádlott ezt követően 2016-ban többször megfenyegette a házfelügyelőt azzal, hogy ha nem fizet neki ismét, megakadályozza, hogy meghosszabbítsák a házfelügyelői és a lakásbérleti szerződését.

Amikor az önkormányzati képviselő nem jutott pénzhez, a sértett megbízásának és a lakásbérletnek a megszüntetését helyezte kilátásba. Végül újabb pénzátadás nem történt, a vádlott mandátuma pedig megszűnt – fűzte hozzá a főügyész.

Forrás: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com