Zorán duplakoncert vasárnap a Budapest Kongresszusi Központban

Ti kértétek… címmel ad dupla koncertet Zorán vasárnap a Budapest Kongresszusi Központban (BKK). A műsor dallistáját a közönség kérései alapján állították össze.

Sztevanovity Zorán turnéja február óta tart, keddi debreceni fellépése lesz a huszonötödik koncertje, ezt követi a két vasárnapi budapesti előadás.

Az előadó ezúttal közönségét kérte meg, írják meg neki, milyen dalokat szeretnének hallani tőle a BKK-ban. A lista 107 címet tartalmazott, ezt figyelembe véve állították össze a mintegy kétórás koncertprogramot. Zorán az elmúlt több mint négy évtized alatt mintegy kétszáz dalt énekelt el.

A mostani koncerten elhangzanak jól ismert számok és rég nem játszott darabok is. Zorán megosztja a közönséggel a dalokhoz kapcsolódó érdekességeket, történeteket is – szerepel a koncert ajánlójában.

A 76 éves énekes a Metro együttes frontembereként a hatvanas években lett országosan ismert, szólókarrierje 1976-ban indult, azóta dolgozik együtt Presser Gábor zeneszerzővel, aki most vasárnapi koncertjein is fellép vendégként. Szövegeit testvére, Dusán írja. Eddig tizennégy stúdióalbumot készített; legutóbbi, Körtánc – Kóló című munkája hat évvel ezelőtt jelent meg. A 2014-ben kiadott duettlemezen több, korábban kiadatlan dal szerepelt.

Zenekara hosszú évek óta szinte állandó, a Budapest Kongresszusi Központban is Horváth Kornél fog ütőhangszereken játszani, Sipeki Zoltán gitározik, Lattmann Béla basszusgitározik, Gyenge Lajos dobol, Gátos Iván billentyűzik, Csányi István szaxofonozik, Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara pedig vokálozik.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com