Zárkatársukat zsaroló fogvatartottakat ítélt el a Balassagyarmati Törvényszék

Zárkatársukat zsaroló fogvatartottak ügyében hozott ítéletet a Balassagyarmati Törvényszék; a korábbi, elsőfokú ítéletet az ügyészség fellebbezésére súlyosbítva, mindkét vádlottra három év nyolc hónap fegyházbüntetést szabott ki – erről a Nógrád Megyei Főügyészség helyettes vezetője tájékoztatott.

Sziliné Séber Anita elmondta: a 28 és a 33 éves elítélt 2015 májusában kezdte meg büntetése letöltését. A büntetés-végrehajtási intézetben közös zárkában voltak elhelyezve további négy elítélttel együtt, majd melléjük került a későbbi sértett is. Új társukat napi rendszerességgel bántalmazták, és megfenyegették, hogy ha erről bárkinek is beszél, rajta és családtagjain bosszút fognak állni. A vádlottak fenyegetései és rendszeres bántalmazásai a sértettben komoly félelmet keltettek, azokat a nevelőknek sem jelentette. A két férfi ezt kihasználva arra kényszerítette őt, hogy utasításaikat hajtsa végre, mosson, takarítson rájuk, és saját pénzén élelmiszert, dohányt vásároljon nekik.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség kényszerítés bűntette miatt emelt vádat a két elítélttel szemben 2016 júniusában. Az első fokon eljárt Balassagyarmati Járásbíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki folytatólagosan, társtettesként elkövetett kényszerítés bűntettében, és ezért egyiküket, mint visszaesőt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, míg többszörös visszaeső társát 2 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította a bíróság, hogy a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A  főügyészhelyettes közölte: az ítélet ellen az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést. A másodfokon eljáró ügyész ezt fenntartotta, mivel álláspontja szerint a vádlottak cselekménye zsarolásnak minősül. A Balassagyarmati Törvényszék az ügyészi fellebbezést alaposnak ítélve a vádlottak cselekményét társtettesként, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettének minősítette, és mindkét vádlott esetében a szabadságvesztést 3 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra súlyosította. Mivel a vádlottak e büntetésből feltételes szabadságra nem bocsáthatók, azt teljesen egészében le kell tölteniük.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com