A vörös és feldolgozott húsok kis mennyiségben is növelik a bélrák kockázatát

Egy új brit tanulmány szerint már a módjával fogyasztott vörös húsok és feldolgozott húsfélék is jelentősen fokozzák a bélrák kialakulásának kockázatát.

Az International Journal of Epidemiology című folyóirat szerdai számában publikált kutatás megállapította, hogy húsz százalékkal nő a bélrák kockázata annál, aki napi egy szelet bacon helyett három szeletet fogyaszt el.

A kutatók a vizsgálatban csaknem félmillió 40 és 69 év közötti brit férfit és nőt követtek átlagosan 5,7 évig. Ez alatt 2609 embernek lett bélrákja. Minden tízezer emberből, aki napi 21 gramm vörös húst és feldolgozott húsárut fogyasztott, 40-nél diagnosztizáltak bélrákot. Ez az adat 48-ra nőtt azoknál, akik 76 grammot ettek naponta.

Egy szelet bacon 23 gramm feldolgozott húsnak felel meg. A feldolgozott húsoknál a kockázat 19 százalékkal nőtt meg, ha napi átlag 29 grammot fogyasztott valaki, ahhoz képest, aki átlag 5 grammot evett. A nem feldolgozott vörös húsokat fogyasztók esetében azok, akik átlag napi 54 grammot ettek, 15 százalékkal nagyobb eséllyel lettek rákosak, mint akik csak napi átlag 8 grammot fogyasztottak.

A brit egészségügyi szolgálat ajánlása szerint napi 70 grammig egészséges a húsfogyasztás. A bélrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség Nagy-Britanniában. A brit rákkutató intézet, a Cancer Research UK szerint minden 15 férfiból egynél és minden 18 nő közül egynél alakul ki bélrák élete során.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com