Vonat segíti a metrópótlást

Van fantázia az elővárosi vonatok városi szerepeltetésében: a 3-as metró pótlására jó eszköznek bizonyulhat, hogy a kelebiai vonalon közlekedő szerelvények Kőbánya-Kispest helyett a Keleti pályaudvarig közlekednek a nyári menetrendváltás után – írja keddi számában a Magyar Nemzet.

    Megváltozik az S25-ös, Budapest-Kunszentmiklós-Tass között közlekedő zónázójárat menetrendje az április 7-i nyári menetrendváltással – tudta meg a MÁV-Starttól a lap. A vonal a Duna pesti oldalán haladva közelíti meg Ferencváros vasútállomást, ám innen nem Kőbánya-Kispest (Köki) felé veszi majd az irányt, mint jelenleg, hanem közvetlenül a Keleti pályaudvarra fut be.
Ezzel egyfelől tehermentesíti a Köki és a Nagyvárad tér között közlekedő metrópótló buszokat, másfelől Pesterzsébetről, Soroksárról, Dunavarsányból, Délegyházáról vagy Dunaharasztiból gyorsabb elérést biztosít Budapest belvárosába, mintha az utasok gépkocsival tennék meg ugyanezt a távot. A már nyilvános hivatalos menetrend szerint a pesterzsébeti Duna-partról 17 perc alatt lehet majd a belvárosba jutni a jelenlegi 60 perc helyett.
Adódik a kérdés, hogy eddig miért nem a Keletibe közlekedtek az elővárosi vonatok. A válasz egyszerű: a forgalmas budapesti fejpályaudvar nem tud befogadni több szerelvényt. Ami mégis lehetővé teszi az ideiglenes módosítást, az a 80-as, Hatvan-Miskolc vasútvonal felújítása, amely miatt számos vonat nem közlekedik a Keleti és Hatvan között. Ezeket a szabad menetvonalakat használhatják majd a kunszentmiklósi vonatok.

Forrás: MTI

Fotó: MÁV



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com