Vízügy: már több mint 70 centit apadt a Duna Budapesten

Az országban jelenleg 831,8 kilométeren van elrendelve árvízvédelmi készültség. A Duna Budapesten már több mint 70 centit apadt a tetőzése óta, a tiszai árhullám továbbra is tetőzik – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn.

A Duna árhulláma reggel Baja-Mohács térségében tetőzött. Budapestnél az apadás az előrejelzések szerinti ütemben történik, 10 órakor a vízállás 515 centiméter volt, ami 73 centiméter vízszintcsökkenést jelent a szombat déli tetőző szinthez képest.

A Duna Budapest feletti szakaszának vízjárása alapján az apadás a következő 24 órában hasonló ütemben folytatódik, majd lassulás várható, a magasabban fekvő vízgyűjtőkön elkezdődött hóolvadás miatt. A 400 centiméteres szint alulmúlása a péntek esti órákban valószínűsíthető.

A Tisza árhullámának hosszan elnyúló tetőzése a Kisköre alatti szakaszon van. Az árhullám lassú levonulását a mellékfolyókon kialakult kisebb vízszintemelkedések tovább lassítják. A tiszai mellékfolyók közül a Krasznán, a Bodrogon, a Zagyván, illetve a Körösök vízrendszerén vannak, illetve várhatóak az elsőfokú szintek feletti vízállások.

A vízügyi szakemberek a kialakult helyzetnek megfelelően az érintett szakaszokon fokozott figyelőszolgálatot végeznek, másodfokú készültségi szintnél éjjel-nappal megemelt létszámú őrszolgálattal. Az Országos Vízjelző Szolgálat folyamatosan figyelemmel kíséri a végbemenő folyamatokat és naponta elemzi a kialakult helyzetet – írta az OVF.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel azt közölte: területükön elsőfokú készültség van érvényben a Fekete-Körösön, a Kettős-Körösön, a Hármas-Körösön és a Sebes-Körös alsó szakaszán. Igazgatóságuk mind a 10 belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben. A belvízzel elöntött terület nagysága 5 570 hektár, melyből 3 260 hektár vetés.

Forrás: MTI.hu
Fotó: ovf.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com