Víz Világtalálkozó – Tengervízből állítanak elő ivóvizet egy magyar fejlesztéssel Tunéziában

Tengervízből állítanak elő ivóvizet egy magyar fejlesztés segítségével, a tengervíz-sótalanító konténert idén júliusban üzemelték be Tunéziában – mondta Kiss Adrián, a Hungarian Water Technology Corporation ügyvezetője az M1 aktuális csatornán szerdán.

    A konténer egy halászkikötőnek és egy katonai támaszpontnak biztosít egészséges ivóvizet.
Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a létesítmény kritikus helyszínen van, az Afrikából érkező migrációnak leginkább kitett területen. Ezzel a magyar fejlesztéssel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen jussanak egészséges ivóvízhez és maradjanak az országban – mondta.
A technológia napi 50 köbméter kapacitású. Eddig évente mintegy öt-hat hónapig volt elérhető ivóvíz a kikötőben és környékén, most az év minden napján hozzáférhető az ivóvíz, ami elegendő a helyi halfeldolgozáshoz is.
Kiss Adrián jelezte azt is, hogy szeretnék a közelben lévő tunéziai-líbiai határátkelőhöz, valamint egy 20 ezer lakosú településre is eljuttatni a technológia által megtermelt vizet.
Az ügyvezető hangsúlyozta, ez az első magyar referencia, amely tengervízből közvetlenül állít elő ivóvizet.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com