Vívó-vb – Ezüstérmes Szatmári András

A kardozó Szatmári András ezüstérmet nyert csütörtökön a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

    A 64-es táblán előbb 15-10-re verte a georgiai Miheil Mardeleisvilit, majd 15-11-re a dél-koreai Kim Jun Hót. A nyolcaddöntőben az idei Európa-bajnokkal, az előző, 2013-as budapesti vb győztesével, az orosz Venjamin Resetnyikovval csapott össze, s mivel továbbra is nagyszerűen vívott, 15-12-re nyert. A negyeddöntőből a világranglista éllovasa, a tavaly ezüstérmes amerikai Eli Dershwitz ugyancsak 15-12-es legyőzésével jutott tovább, ezzel biztossá vált, hogy dobogóra állhat.
A fináléért az iráni Mojtaba Abedinit könnyedén, 15-8-ra múlta felül, így önbizalommal telve készülhetett a fináléra a dél-koreai Oh Szang Uk ellen. Már a bemutatás után felhangzott a “Ria, ria, Hungária” szurkolás, a BOK Csarnok A termének fő lelátói csaknem megteltek az esti programra.
A döntőt Szatmári lendületesen kezdte, szinte nem tudott hibázni, ennek eredményeként 7-2-re elhúzott. Az egyperces szünet 8-4-nél következett, majd újabb közös buzdítás után előbb 8-5-re, azután 9-5-re módosult az állás. Csakhogy a dél-koreai felszívta magát, harcmodort váltott, csökkentette a különbséget, 9-6 után csakhamar 9-11 állt az eredményjelzőn. Szatmári többször tanácstalannak tűnt ekkor, és mint kiderült, nem is tudott már váltani, Oh 15-12-re győzött, ezzel övé lett az aranyérem.
A 26 éves Szatmári a 2017-es győzelme után másodszor lett érmes egyéniben világbajnokságon.
“A közepén jött egy KO vagy hullámvölgy, ahogy egyszer korábban is, de most nem sikerült belőle kilábalni” – értékelt az MTK vívója. – “Fejben ment el a döntő, nem a vívótudáson múlt. Azért nem sikerült nyerni, mert kilenc után nem csináltam több akciót. Sajnálom, hogy nem jött össze a vége.”
Kérdésre válaszolva elismerte, hogy ezzel az eredménnyel tett ugyan egy lépést az olimpia felé, de hangsúlyozta, hogy társaival a csapat kijutásában gondolkodnak.
“Mindenképpen pozitív élményként marad meg bennem ez a világbajnokság, tudok örülni az ezüstnek is. Ha reggel felajánlják, elfogadtam volna” – nyilatkozott mosolyogva. Hozzátette, nagyon örül, hogy a közönség a második helyért is hálás volt neki.
Edzője, Gárdos Gábor szerint Szatmári a hétfői selejtezőben még feszült volt, de azon valahogy túljutott.
“Nehéz egy hazai vb-n vívni, de láttam, rajta, hogy ma menet közben feloldódik. Erős ága volt, egyre nehezebb asszók következtek. Jól vívott, szép tusokat adott végig. A döntő is a kezében volt, a pást közepén jól fogta ellenfelét, de kilencnél a dél-koreai stílust váltott, Andrisnak ezután jobban meg kellett volna mozgatnia őt. Ezzel együtt örülünk az ezüstnek is” – elemzett a tréner.
Hozzátette: egy mester nem okoskodhat bele abba, mi történik a páston.
“Ez szellemi sport, a versenyzőre van bízva, mit csinál. Én maximálisan megbízom benne, és a szünetekben is inkább beszélgetni szoktunk” – mondta.

Eredmények:
a 64 között:
Szilágyi Áron-Low Ho Tin (hongkongi) 15-11
Szatmári András-Miheil Mardeleisvili (georgiai) 15-10
Gémesi Csanád-Arne de Ridder (belga) 15-7
Mohamed Amer (egyiptomi)-Decsi Tamás 15-7
a 32 között:
Szatmári András-Kim Jun Ho (dél-koreai) 15-11
Gémesi-Aldo Montano (olasz) 15-14
Josida Kento (japán)-Szilágyi 15-14
a 16 között:
Szatmári-Venjamin Resetnyikov (orosz) 15-12
Eli Dershwitz (amerikai)-Gémesi 15-8
negyeddöntő:
Szatmári-Dershwitz 15-12
Mojtaba Abedini (iráni)-Max Hartung (német) 15-11
Luca Curatoli (olasz)-Shaul Gordon (kanadai) 15-12
Oh Szang Uk (dél-koreai)-Konsztantyin Lohanov (orosz) 15-9
elődöntő:
Szatmári-Abedini 15-8
Oh-Curatoli 15-11
döntő:
Oh-Szatmári 15-12

Végeredmény:
férfi kard egyéni, világbajnok:
——————————
Oh Szang Uk (Koreai Köztársaság)
2. Szatmári András
3. Mojtaba Abedini (Irán) és Luca Curatoli (Olaszország)
…14. Gémesi Csanád
…17. Szilágyi Áron
…37. Decsi Tamás

Budapest, 2019. július 18. A későbbi ezüstérmes Szatmári András a vívó-világbajnokság férfi kard versenyének döntőjében a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 18-án. MTI/Czagány Balázs

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com