Vívó Eb – Ezüstérmes a női kardcsapat

Ezüstérmet nyert a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású kardcsapat csütörtökön a düsseldorfi Európa-bajnokságon.

    A magyarok reggel a fehéroroszok ellen nyertek, majd a negyeddöntőben az egy éve ezüstérmes ukránok, az elődöntőben pedig a tavaly világbajnok franciák ellen arattak bravúros győzelmet. Utóbbi mérkőzésük kora délután véget ért, így az esti döntőig nagyon hosszú, ötórás szünet következett. Ez idő alatt a többi párharc zajlott női kardban és férfi tőrben. A magyar csapat tagjai visszamentek a csarnoktól kétszáz méterre lévő szállodába, majd a finálé előtt bő két órával tértek vissza a vívóterembe.
A nap utolsó mérkőzésén a világranglistán második, címvédő oroszokkal szemben léptek pástra, és ezúttal már nem borult a papírforma. Az ellenfél, melyben két riói olimpiai bajnok is ott volt, fokozatosan húzott el, jó darabig minden asszót megnyert egy-két tussal, így a hatodik párharcra már tíz fölé nőtt a különbség. Az egyetlen győzelmet Márton aratta, aki a nyolcadik párban 7-5-re verte Szofija Velikaját. Magyar oldalon is voltak szép tusok, de az oroszok határozottabban vívtak és magabiztosan nyertek.
A második hely kiharcolása ugyanakkor nagy siker a női kardozóknak, és sokat is ér az olimpiai kvalifikációs menetelésben.
Magyar női kardcsapat Európa-bajnokságon ezt megelőzően 2002-ben nyert érmet, akkor is ezüstöt, amikor Moszkvában ugyancsak az oroszoktól kapott ki a döntőben. Legutóbb dobogós helyezetést világversenyen a 2005-ös, lipcsei vb-n harcolt ki, melyen harmadik lett.

 

Düsseldorf, 2019. június 20. Katona Renáta, László Luca, Márton Anna és Pusztai Liza, az ezüstérmes magyar női kardcsapat tagjai az eredményhirdetésen a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon 2019. június 18-án. MTI/Illyés Tibor

Eredmények:
a 16 között:
Magyarország-Fehéroroszország 45-40
negyeddöntő:
Franciaország-Lengyelország 45-34
Magyarország-Ukrajna 45-44
Olaszország-Azerbajdzsán 45-42
Oroszország-Németország 45-34
elődöntő:
Magyarország-Franciaország 45-40
Oroszország-Olaszország 45-39
a 3. helyért:
Franciaország-Olaszország 45-42
döntő:
Oroszország-Magyarország 45-34

Végeredmény:
női kard csapat, Európa-bajnok:
——————————-
Oroszország (Olga Nyikityina, Szofija Velikaja, Jana Jegorjan, Szofija Pozdnyakova)
2. Magyarország (Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca)
3. Franciaország (Manon Brunet, Caroline Queroli, Cecilia Berder, Charlotte Lembach)

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com