Vitáktól és ajtócsapkodástól sem mentes a Jóban rosszban két szereplőjének házassága

Nyári Darinka és Kiss Ernő Zsolt tizennégy éve alkotnak egy párt. Szerelmük töretlen, ám vállalják, boldogságukért meg kell dolgozniuk. Néha a heves viták sem maradnak el.

Tizennégy éve alkot egy párt Nyári Darinka és Kiss Ernő Zsolt, akiket a színészet hozott össze. A páros anno egy darab próbáján találkozott, kapcsolatuk barátságnak indult, ám szerelem lett belőle. „2005-ben együtt próbáltuk a Volt egyszer egy csapat című darabot a Madáchban. Már akkor is jóban voltunk, igaz a kapcsolatunk barátságnak indult, ám szerelem lett belőle” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Nyári Darinka, akinek férje sem tagadja, meg kell dolgozniuk boldogságukért. „Tény és való, képesek vagyunk néha olasz temperamentummal élni. Nem vagyunk az a csendes, mindent a szőnyeg alá söprő, punnyadt pár. Kimondjuk a dolgokat, még akkor is, ha az néha vitával vagy olykor ajtócsapkodással járt az elmúlt tizennégy év alatt. Boldogok vagyunk együtt, de ezért a boldogságért meg kell dolgozni és ez is hozzátartozik” – árulta el Kiss Ernő Zsolt, aki feleségével nemcsak a színházban játszik együtt, de a Jóban rosszban című sorozatban is rendszeresen együtt forgatnak. „Mikor először játszottunk együtt egy darabban rettenetesen nehéz volt. A közös munkával nem volt semmi baj, sőt. Viszont annyira izgultam érte az előadás alatt, azért, hogy minden jól menjen neki, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről. Évek óta forgatunk együtt a Jóban rosszban című sorozatban is, amit nagyon élvezünk. Igaz, az első alkalom majdnem kudarcba fulladt. A karaktereink ugyanis nem kedvelik egymást a sorozatban, mi viszont olyan szeretettel néztünk egymásra, hogy az egyik fórumon meg is jegyezték, nem úgy tűnik, mintha ki nem állhatná egymást a két karakter. Azóta persze dolgoztunk ezen, most már nagyon jól megy, hogy a sorozatban „utáljuk” egymást” – tette hozzá a Sláger Témában Nyári Darinka.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com