Visszaszámlálás az új Golfhoz: Golf 5 – a nagykorúvá vált autó

Ez volt az a kényelmet és dinamikát kínáló Golf generáció, amely felülmúlta az egyre nagyobb számban megjelenő felső-középkategóriás konkurens modelleket. Igaz volt ez a minőségre is. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a lézerhegesztett karosszéria torziós merevsége 35% -kal nőtt 2003-ban, a Golf 5 debütálásakor. Ez volt az első Golf modell, mely opcionálisan hátsó oldalsó légzsákokkal is rendelhető volt – a szokásos légzsákokkal – első oldalsó és fejlégzsákokkal – együtt ez azt jelentette, hogy a felfújható védőpárnák közül immáron nyolc volt megtalálható a jármű fedélzetén.

A kényelem és a dinamika szempontjából a Golf 5 magas pontszámokat szerzett olyan fejlesztéseknek köszönhetően, mint az új négy lengőkaros hátsó felfüggesztés az új, 7 fokozatú DSG váltó, a bi-xenon fényszórók, az esőérzékelős ablaktörlő, valamint egy dönthető és csúsztatható panoráma tetőablak. Mindezek mellett a Golf GTI-ben először mutatkozott be a közvetlen benzinbefecskendezésű turbó-feltöltéses motor (2004), valamint a világ első Twincharger (TSI, 2006), amely turbófeltöltéssel és kompresszor alapú töltéssel is rendelkezett. Ugyanakkor a termékcsalád az új karosszéria változatoknak köszönhetően még szélesebb vásárlóközönség számára is megfelelőnek bizonyult: a Golf Plus 2006-ban debütált, a CrossGolfot, egy új Kombi illetve a Golf BlueMotiont 2007-ben mutatták be először. Ez utóbbi új referencia értéket állított fel, hiszen átlagos fogyasztása mindössze 4,5 l / 100 km volt. 2007 márciusában a Golf jelentős mérföldkövet ünnepelt: 1974 óta 25 millió darabot gyártottak. Amikor a Golf 6-ot 2008-ban bemutatták, a Golf 5 különböző karosszéria változataiból összesen 3,4 millió darab hagyta már el a gyártósorokat.

Golf 5 éves adatok

2003        Lézerhegesztett ajtók, alsó rész, tetőlemez, és oldalsó panelek

                  Több-lengőkaros hátsó futómű

                  Elektromechanikus szervokormány

2004        A GTI visszatérése turbófeltöltős motorral (147 kW / 200 LE)

2006        GT, közvetlen benzinbefecskendezéses motor kettős töltéssel (turbófeltöltő és kompresszor)

                  A Golf Plus debütálása

2007        A CrossGolf és az új Golf Kombi bemutatása

                  Mérföldkő: 25 millió Golf 1974 óta

2008        Az ötödik generáció megszüntetése 3,4 millió gyártott jármű után.

 

 

 

Forrás, fotó: Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com