Visegrádi államfői csúcs: kiemelt téma a V4-ek érdekeinek érvényesítése az Európai Unióban

A négy visegrádi ország legfőbb céljairól, a megújult európai politikai színpadon történő érdekérvényesítéséről folytat megbeszélést a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák köztársasági elnök szerdán és csütörtökön a Prága közelében fekvő Lány kastélyban, a cseh államfők vidéki rezidenciáján.

A kétnapos találkozón Milos Zeman cseh elnök meghívására Áder János magyar, Andrzej Duda lengyel és Zuzana Caputová szlovák államfő vesz részt a házigazda mellett. A cseh elnöki hivatal közleménye szerint a visegrádi államfők az első napon két megbeszélést tartanak, míg a második napi, harmadik megbeszélésen Borut Pahor szlovén és Aleksandar Vucic szerb elnök is csatlakozik hozzájuk.

Az első napi megbeszélések legfőbb témáját a prágai Hradzsin “stratégiainak” minősítette, miután a visegrádi államfők kiemelten azt vitatják meg, hogyan érvényesíthetőek közös céljaik, érdekeik az európai politikában az új Európai Parlament és Európai Bizottság megalakulása utáni helyzetben. A tanácskozás további témái között szerepel a visegrádi együttműködés helyzete és jövője, a szövetségesek keresése, a EU jövőbeni költségvetése, a közép-európai közlekedési infrastrukturális projektek állapota, valamint Nagy-Britannia kiválása az EU-ból (Brexit).

A visegrádi államfők megemlékeznek a kelet-európai rendszerváltás 30. évfordulójáról is. A második napon a négy visegrádi elnökhöz csatlakozik a szlovén és a szerb elnök is. A megbeszélések ezúttal az EU bővítését, a regionális és kétoldalú kapcsolatokat, a rendszerváltás utáni gazdasági szerkezetváltást, illetve a V4 és az EU együttműködését fogják körüljárni.

A kétnapos találkozó eredményeiről az elnökök csütörtökön délután sajtóértekezleten számolnak be. Csehország júliusban Szlovákiától vette át egy évre a V4-es csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) elnöki tisztségét.

Forrás/fotó: MTI.hu

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com