A Virtuózok vendége volt Budapesten a Kínai Filharmonikus Zenekar

A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató vendége volt Budapesten a Kínai Filharmonikus Zenekar, amelynek szólamvezetői mesterkurzust is tartottak a fiatal muzsikusoknak Budapesten.

    A tehetségkutató versenyzői és a Kínai Filharmonikus Zenekar közös koncertet adott január 12-én Budapesten, a mesterkurzusnak a Kőrössy-villa adott otthont – közölte a Virtuózok kedden az MTI-vel.
Az eseményen Peller Mariann, a Virtuózok alapítója köszönetet mondott a kínai zenekar művészeinek, amiért nemcsak a fellépésükkel, hanem személyes tanácsaikkal is támogatják a Virtuózok zenészeit, a jövőben pedig szeretnék folytatni a közös munkát.
“Ez volt az első lépés a kapcsolat felé, bízom benne, hogy ennek a jövőben is lesz folytatása. Ázsia nagyon fontos terület számunkra, nemcsak azért, mert a befektetőink ázsiaiak, hanem azért is, mert sok projektünk fut Kínában. Tavaly nyitottunk meg az irodánkat Sencsenben, ahol nagyon komoly terveink vannak. Ahogyan a Virtuózok, az ázsiaiak is fontos feladatnak tartják, hogy a fiatalokhoz közelebb vigyük a klasszikus zenét, és szerencsére ők is úgy gondolják, hogy a Virtuózok teljesítheti ezt a feladatot”  – idézi a közlemény az alapító szavait.
Szintén ezen az eseményen adott át Jakab Rolandnak, a Virtuózok 2016-os közönségdíjasának egy egymillió forintot érő hegedűt Fehér Sándorné, a Virtuózok egyik támogatója.
A Kínai Filharmonikus Zenekar 2000 májusában alakult Pekingben. Rendszeresen turnéznak Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com