Világhírű magyar művészek adnak koncertet a Bécsi Konzerthausban

Világhírű magyar művészek – köztük Fischl Mónika, Oszvald Marika, Vadász Zsolt és Haja Zsolt – állnak színpadra november 24-én a Bécsi Konzerthausban a Budapester Operettengala (Budapesti Operettgála) elnevezésű koncerten – tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

    A közlemény a koncert különlegességének nevezte, hogy a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Operettszínház művészei, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai, a Győri Filharmonikus Zenekar muzsikusai, Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Jávorkai fivérek még soha nem álltak egy estén, ugyanazon színpadon.
A gálán felcsendülnek a világ szinte minden táján méltán népszerű, hungarikumként számon tartott magyar operett műfajának legismertebb dallamai, jól ismert szólók, romantikus duettek, vérpezsdítő ritmusok, hamisítatlan magyar dallamok – sorolta az összegzés.
Mint a szervezők ismertették, a bécsi közönség sokszínű válogatást hallhat a többi között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Bartók Béla, Huszka Jenő, Johannes Brahms és Sarasate dallamaiból. A koncertterem előterében bemutatott hungarikumok, illetve Magyarországról szóló kisfilmek is kiegészítik a magyar kulturális élményt – tették hozzá.
A fellépőkre térve közölték: a Fischl Mónika, Oszvald Marika, Dancs Annamari, Vadász Zsolt, Haja Zsolt és Peller Károly alkotta gárda kiegészül Arabella Fenyvessel, a magyar származású, Bécsben élő szopránnal, aki egyben az est műsorvezetője is. Jávorkai Ádám hegedű- és Jávorkai Sándor csellójátéka ezúttal is garantáltan elbűvöli a közönséget – írták.
A gálán a Magyar Állami Népi Együttes világhírű táncosai mellett Pál István Szalonna és Bandájának művészei is közreműködnek.
A szervezők emlékeztettek arra, hogy a Magyar Örökség díjjal kitüntetett zenekar hivatásának tekinti a Kárpát-medence kultúrájának megőrzését és átörökítését. A muzsikusok mindegyike a Magyar Állami Népi együttes tagja, akik fontosnak tartják a hagyományok megőrzését, ezért a koncertezés mellett a népzene oktatásban is nagy szerepet vállalnak.
A Győri Filharmonikus Zenekar zenészeinek tolmácsolásában csendülnek fel a dallamok, a gála zenei vezetője, Silló István vezényletével.
A közlemény beszámolt arról is, hogy a bécsi gálával az Operettissima Előadó-Művészeti Nonprofit Kft. szervezésében – Hungarikumok a világ körül – címmel útjára indul egy hazai és nemzetközi koncertsorozat, amelynek célja, hogy hungarikumok bemutatásával “betekintést engedjen értékeinkbe, erősítsük identitásunkat, építsük országimázsunkat és a magyarok iránt érzett rokonszenvet”.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com