Vietnam 2020-ban debütál a Forma-1-es versenynaptárban

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media szerdai bejelentése szerint 2020-ban Vietnamban is rendeznek majd futamot.

    A hanoi városi pálya az első új helyszín azóta, hogy a Liberty Media tavaly megvásárolta a sorozat jogait Bernie Ecclestone-tól.

“Amióta 2017-ben beléptünk ebbe a sportágba, azóta egyeztetünk a lehetséges új rendezőkről azzal a céllal, hogy bővítsük a Forma-1 jelenlétét világszerte” – mondta Chase Carey, a Forma-1 első embere. “A Vietnami Nagydíj ennek a célkitűzésnek az első megvalósult lépése.”

A vietnami GP-t 2020 áprilisában rendezik majd meg először, és a szervezők több évre szóló megállapodást kötöttek a Liberty Mediával.

A városi pálya 5,565 kilométer hosszú lesz, 22 kanyarral, s az egyik része újonnan épített, a másik fele pedig a jelenleg meglévő utakon fut majd.

Hanoi Monaco, Baku és Szingapúr után a negyedik városi futam lesz az F1-es naptárban.

A Liberty Media azt tervezi, hogy a versenyek számát az idei és a jövő évi 21-ről később 25-re növeli.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com