Veszélyesebben vezetnek a férfi sofőrök

 Veszélyesebben vezetnek a férfi sofőrök – állapította meg egy brit kutatás 2005 és 2015 közötti angliai halálos balesetek adatainak elemzése alapján.  

    A motorok esetében különösen nagy volt a nemek közötti különbség: a férfiak tízszer olyan sok halálos balesetben voltak érintettek, mint a nők a megtett kilométereket tekintve.
A kutatók a rendőrség baleseti statisztikáit, a közlekedési statisztikákat, az országos utazási felméréseket és a Nemzeti Statisztikai Hivatal népességre és nemekre vonatkozó adatait használták fel.     A kutatók a nemek, a közlekedési eszközök és a közutak típusa – főútvonal, alsóbb rendű útvonal városban és vidéken – alapján elemezték azt, hány halálos áldozat jut egymilliárd kilométerre.
Autók és teherautók esetében a férfiak okozta baleset kockázata kétszer nagyobb volt – állapította meg a londoni Westminster Egyetem tudósa, Rachel Aldred és munkatársai által az Injury Prevention című szaklapban bemutatott tanulmány.
“A szakirodalomban gyakran hozzák összefüggésbe a férfiak viszonylag nagyarányú baleseti érintettségét a kockázati hajlandóságra vonatkozó nemek közötti különbségekkel, holott ez a kapcsolat még vitatott” – írták a tudósok.     Siegfried Brockmann, a Német Közlekedési Társaság munkatársa szerint a tanulmány eredménye alapjaiban helytálló. Más területen is megmutatkozik az, hogy a férfiak alapvetően agresszívebb és rizikóra hajlamosabb viselkedést mutatnak, mint a nők.
A szakértő szerint ugyanakkor a tanulmány gyengesége, hogy a vizsgálat a balesetben résztvevőket, nem pedig az okozókat vizsgálta, illetve csak a balesetben elhunytakkal foglalkozott, a sérültekkel nem.     Véleménye szerint emellett kor szerint is meg kellene különböztetni a balesetekben érintetteket. “Egy húszéves nő valószínűleg nagyobb kockázatot jelent a közlekedés többi résztvevője számára, mint egy 55 éves férfi” – vélte Brockmann.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com