Veres András: családokat erősíthet meg az elfogadott, megszületendő gyermek

Családokat erősíthet meg az elfogadott, megszületendő gyermek – mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke keddi, Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában a testület legutóbbi körlevelének témájáról, a megfogant élet védelméről.

    Veres András a népesedési adatokra hivatkozva úgy vélekedett, Magyarországon örvendetes módon növekszik a gyermekvállalási kedv, talán ennek is köszönhető, hogy a kórházakban végzett terhességmegszakítások száma csökken. Hozzátette viszont, hogy “azoknak a számát, akik más beavatkozások miatt nem születhettek meg, sajnos még megbecsülni sem tudjuk”.

Mint mondta, az MKPK lelki támogatásával erősíti az anyákat, valamint a családokat az emberi élet elfogadásában, és ennek a segítségnyújtásnak az intézményhálózatban is van nyoma: vannak az egyház által működtetett leányanyaotthonok, amelyekben a várandósságuk miatt nehéz helyzetbe került nők menedéket találhatnak.

Hangsúlyozta, hogy az abortusz felelősségét nem szabad csak a nőre terhelni. Az anyák támogatásáról elmondta, fontos a lelki sebek gyógyítása, hiszen az abortuszon átesett nők számos esetben kerülnek súlyos lelki válságba a beavatkozás után. A katolikus egyház számukra anonim lelkigyakorlatokat szervez.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com