Velencei biennále – Kovács Dániel pályázata nyert

Kovács Dániel Othernity -Modern örökségünk újrakondicionálása című pályázat valósulhat meg a magyar pavilonban a 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén, amelyet 2020. május 23. és november 29. között rendeznek meg.

    A 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále kiállításának főkurátora Hashim Sarkis építész, aki How will we live together? (Hogyan fogunk együtt élni?) címmel hirdette meg a Biennále központi programját – közölte a Ludwig Múzeum kedden az MTI-vel.
A magyarországi hagyományoknak megfelelően a velencei biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását.
Az április 28-án kiírt pályázatra hét pályázat érkezett. A zsűri július 17-én meghallgatta a pályázók prezentációit, amely alapján Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című és Szabó Levente The Archeology of Spaces című pályázatát találta továbbfejlesztésre alkalmasnak. A két pályázó augusztus 26-án az elhangzott észrevételeknek megfelelően módosított formában újabb prezentáción mutatta be elképzeléseit. A zsűri Kovács Dániel pályázatát nyilvánította nyertesnek.
Mint írják, az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című kiállítás olyan aktuális témához nyúl, amely nemcsak regionális, de nemzetközi szempontból is releváns és jól illeszkedik a 2020. évi Velencei Építészeti Biennále meghirdetett központi koncepciójába: arra keresi a választ, hogy hogyan tudunk együtt élni az építészeti örökségünkkel, milyen esélyeket tartogat a modern építészet vitatott és sok szempontból elavult öröksége a jövő építészei számára.
A projekt a közép- és kelet-európai régió tizenkét úttörő építészirodájának együttműködésében, Budapest 1962 és 1986 közötti építészetére alapozva a modern örökség megőrzésének alternatív, gondolatébresztő módjait kívánja bemutatni.
A projektben a V4-es országok – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország – mellett Szlovéniából, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából és Észtországból is részt vesznek fiatal építészekből álló építészirodák. A projekt installációját a magyar Paradigma Ariadné építésziroda tervezi.
Az Othernity tizenkét kiválasztott modern budapesti épület újratervezésén, újragondolásán keresztül egyben regionális építészeti identitásunk újrafogalmazására tett kísérlet is, annak a generációnak a bevonásával, amely képes mind a személyes ellenszenvtől, mind a nosztalgiától elvonatkoztatva vizsgálni az 1989 előtti korszakot.
A projekt felvetése állásfoglalás elődeink, a magyar építészet 20. századi úttörőinek munkássága mellett, de kiállás amellett is, hogy ezt az örökséget friss szemlélettel, kreatívan, kollektív tenni akarással lehessen újrakondicionálni – írták a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com