Velence együttműködésre szólítja fel a többi kikötőt a tengerjáróhajók jelentette veszélyekkel szemben

Velence felszólított több tengerjáróhajók által látogatott európai történelmi kikötővárost – közöttük Amszterdamot, Barcelonát, Dubrovnikot és Marseille-t -, hogy fogjanak össze a tengerjáróhajók jelentette veszélyekkel szemben – jelentették be csütörtökön a kikötői hatóságok.

    “Írtam a tengerjárókkal kapcsolatos idegenforgalom által érintett valamennyi európai városnak, amelyeknek egyensúlyozniuk kell a gazdasági fejlődés és a környezet megóvása között” – írta közleményében Pino Musolini, a velencei székhelyű Észak-adriai-tengeri Kikötői Hatóság elnöke.
“A hajók méretének növekedése, a környezetre gyakorolt hatásuk a kikötői övezetekben és a turisták növekvő száma jelentette teher konfliktushelyzetet teremt” – tette hozzá Musolini a nyolc kikötői hatósághoz intézett levelében.
Az olasz illetékes felszólította a kikötőket, “egyesítsék erőiket”, hogy a cégek a kikötőknek és a környezetnek megfelelő méretű hajókat tervezzenek.
Egy elszabadult óriás tengerjáró keltett pánikot Velencében június elején, négyen könnyebben megsérültek, amikor a 2680 fő befogadására képes Opera a dózsék városának egyik legnépszerűbb csatornáján, a városnéző hajók által használt Giudecca-csatornán hajózva kikötés közben a dokknak, majd egy folyami szállodahajónak ütközött.
Július elején kis híján újabb baleset történt a városban, amikor egy 300 méter hosszú, vontatóhajók által vontatott óriás turistahajó hajszálnyira megközelített egy jachtot a lagúnából kifelé haladva.
Olaszország 2017-ben fogadta el a lagúnafejlesztési tervet, hogy útvonalukat módosítva támogassa a tengerjárók jövedelmező tevékenységét. Új tengeri terminált építenek, amely révén a hajók nem haladhatnak át többé a Giudecca-csatornán, amelyen a hajók jelenleg a nyílt tengerről beúsznak a városba, a Szent Márk térhez.
A velencei székhelyű Észak-adriai-tengeri Kikötői Hatóság közölte, hogy máris kedvező választ kapott Barcelonától, Palma de Mallorcától és Marseille-től.
Ágazati adatok szerint az idén várhatóan mintegy 30 millióan vesznek részt tengeri körúton, ami 70 százalékkal több a tíz évvel korábbinál.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com