Védelmi kutatóintézet: a tömeges migráció a legnagyobb biztonsági kihívás

Szakértők szerint a tömeges, irreguláris migráció van leginkább negatív hatással Magyarország biztonságára – egyebek mellett ezt állapította meg legfrissebb, szerdán Budapesten bemutatott elemzésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézete (SVKI).

    Második fenyegető tényezőként – bár Magyarország nem elsődleges célpont – a terrorizmust említették. Míg harmadik kockázatként a hibrid fenyegetést, a kibertámadásokat emelték ki. Hangsúlyozták még egyebek mellett a globális felmelegedést, a gazdasági kihívásokat és a Nyugat-Balkán stabilitását is.
A szakértők szerint elsősorban a szövetségi rendszernek (NATO, EU) köszönhetően Magyarország biztonságpolitikai helyzete stabil. Az elemzés szerint általában véve egyetértés mutatkozik a szakértők között abban, hogy Európának nagyobb szerepet kell vállalnia, létre kell hoznia a szükséges katonai képességeket. A kutatásból ugyanakkor az is kiderül, hogy a szakértő szint túlnyomó többsége nem látja reálisnak egy közös Európai Haderő létrehozását, a szuverenitáshoz kapcsolódó problémák miatt.
A szakértők egyértelműen pozitívan értékelik a Magyar Honvédség finanszírozását – állapították meg.
A magyar biztonságérzékelés szakértői szintű megközelítését Etl Alex ismertette, míg a magyar biztonságérzékelés 1999 és 2019 közötti átalakulásáról Tálas Péter beszélt.
Az SVKI ugyanis nem csak szakértői szinten, hanem a társadalom körében is elvégezte felmérését. Mindezt három alkalommal (életkorra, nemre, iskolázottságra, valamint a település elhelyezkedésére nézve reprezentatív) módon: 1999 áprilisában amikor meghatározó körülmények volt a NATO-csatlakozás, valamint a koszovói helyzet; majd 2008 őszén a világgazdasági válság idején; legutóbb pedig 2019 decemberében még a koronavírus-járvány előtt, az önkormányzati választások után. A felmérés 1999-ben és 2019-ben ezer, 2008-ban háromezer ember megkérdezésével készült. A hibahatár maximum plusz/mínusz 3,2 százalék.
Tálas Péter, az SVKI vezetője elmondta: a társadalom körében végzett felmérésből az derül ki, hogy a klímaváltozástól és az ellenőrizetlen migrációtól való félelem egyértelműem uralják a magyar biztonságpercepciót.
Érdekességként kiemelték azt is, hogy eltérőek a biztonságérzékelések az európai védelmi integráció jövőjét illetően. A lakosság körében ugyanis a többség arra igennel felelt, hogy szükség van-e az európai védelmi képességek megerősítésére, akár egy közös európai haderő létrehozására. A társadalmi szinten a megkérdezettek többsége úgy vélekedett a Magyar Honvédség finanszírozását legalább szinten kell tartani, köztük sokan azt mondták, növelni is kellene költségvetését.
A lakosság körében a legtöbb ember szerint a visegrádi négyeknek (Csehország, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország) a terrorellenes fellépésben és a határellenőrzésben, a migráció korlátozásában kellene leginkább együttműködni.
A megkérdezettek 64 százaléka azzal is egyetértett, hogy ha valamely NATO- vagy EU-tagállamot külső támadás érné, Magyarországnak, a Magyar Honvédségnek segítenie kellene.
Arról a szóról, hogy biztonság 1999-ben a legtöbb embernek a közbiztonság jutott eszébe. 2008-ban már az anyagi jólét, megélhetés és létbiztonság volt első helyen, 2019-ben szintén.
Érdekes változás még, hogy 1999-ben és 2008-ban a legtöbben azt mondták, az ország biztonságát érintő kérdésekben a parlamentnek kell döntenie, 2019-ben viszont a parlament csak a második helyen szerepelt, első helyen a kormány.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com