Harminc éve, 1989. május 2-án jelentették be, hogy lebontják a vasfüggönyt Magyarország nyugati határán, az elektromos és műszaki zár felszámolásával nemcsak fizikai, hanem jelképes válaszvonal szűnt meg.
A vasfüggöny kifejezés Winston Churchill volt brit miniszterelnök 1946. március 5-én az amerikai Fultonban elmondott, a hidegháború nyitányának tekintett beszéde nyomán vált fogalommá. Churchill még Európa második világháború utáni megosztottságának metaforájaként használta, de a vasfüggöny nem sokkal később kézzel fogható valósággá vált, a „szocialista tábor” országait zárta el hermetikusan a kontinens nyugati felétől.
A szovjet befolyás alá került közép- és kelet-európai országokban néhány év alatt végbement a kommunista hatalomátvétel, amely a határok lezárásával járt együtt. Magyarországon a nyugati osztrák és az ellenségnek kikiáltott titói Jugoszláviával közös déli határszakaszon 1949-ben kezdődött meg a műszaki zár kiépítése. Az osztrák határszakaszon 356, a jugoszláv részen 630 kilométer hosszan egy- és kétsoros drótakadályt létesítettek, amelyet aknamezők, őrtornyok, fegyveres és kutyás határőrsök láncolata egészített ki, a „megbízhatatlan elemeket” pedig kitelepítették a határsávból. A határon ezután csak nagyon keveseknek sikerült átjutniuk, sokan fizettek életükkel a próbálkozásért. (A szerelmével, Kovács Erzsi táncdalénekesnővel disszidálni akaró Szűcs Sándor válogatott labdarúgót a belügyi szervek csapdába csalták, és elrettentő példaként kivégezték.)
Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után Magyarországon is enyhülés kezdődött. 1955 júniusában az építkezéseket befejezettnek nyilvánították, majd az év októberében megkezdték a határzár eltávolítását. Ez 1956 őszére gyakorlatilag befejeződött, mintegy 700 ezer taposóaknát szedtek fel, így menekülhettek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után százezrek Nyugatra az osztrák határon át.
A helyzetét stabilizáló Kádár-kormány 1957 márciusában a határőrség megerősítése után elrendelte a nyugati országhatár újbóli lezárását. A drótkerítés felhúzását és az újraaknásítást 1957 júniusáig hajtották végre, a vasfüggöny ismét leereszkedett. A munkálatok során immár kétszeres drótkerítést húztak fel négy- illetve ötsoros aknamezővel, benne körülbelül 800 ezer taposóaknával, nyomsávval. A határzárat 1963-ig folyamatosan erősítették, új típusú drótakadályokkal, s összesen több mint egymillió aknát raktak le.
A vasfüggöny utolsó nagyobb méretű fejlesztésére 1965-ben került sor. A javuló osztrák-magyar viszonyra való tekintettel úgy döntöttek, végleg eltávolítják az aknazárat és a drótkerítéseket, helyükre a Csehszlovákiában már alkalmazott szovjet SZ-100-as elektromos jelzőrendszer került. A 15 voltos feszültség alatt álló kettős kerítés a határtól 500-2000 méterre húzódott, és a legközelebbi határőrsön jelzett, ha hozzáértek. A rendszer rendkívül megbízhatatlanul működött, vadakra és a rászálló madarakra is jelzett, így a riasztások zöme tévesnek bizonyult.
Ezután már csak karbantartás folyt, de az aknazár nagy része a hetvenes évekig még fennmaradt. A rendkívül költséges, kevéssé hatékony és politikailag is egyre indokolatlanabb vasfüggöny megszüntetése az 1980-as évek második felében a politikai változások nyomán újra és újra felvetődött, felszámolásáról végül 1989. február 28-án döntött az állampárt, az MSZMP Politikai Bizottsága. 1989. május 2-án Hegyeshalomban nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a magyar-osztrák határon megkezdődött az elektromos határzár felszámolása. (A munkálatok már április 18. óta folytak, és addigra 150 kilométeres szakaszon már meg is szűnt a vasfüggöny.) Június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronnál a világ minden tájáról érkezett újságírók előtt szimbolikusan is átvágta a vasfüggönyt, a jelzőrendszer teljes lebontása 1990. december 31-ig fejeződött be.
Az immár átjárhatóvá vált határon Németh Miklós kormányfő szigorúbb ellenőrzést rendelt el, de a fegyverhasználatot megtiltotta. A nyár folyamán egyre több keletnémet állampolgár szökött át Ausztriába, majd onnan a Német Szövetségi Köztársaságba, a Fertő-tó mellett augusztus 19-én megrendezett „páneurópai piknik” alkalmából ideiglenesen megnyitott határon egyszerre kilencszáz NDK-állampolgár tódult át Ausztriába.
A magyar kormány az egyre súlyosabb helyzetre való tekintettel szeptember 11-én engedélyezte, hogy a Magyarországon tartózkodó és hazatérni nem akaró keletnémet állampolgárok kiutazhassanak az őket befogadó vagy számukra átutazást biztosítani hajlandó országokba. A nyugati határ megnyitása után november végéig mintegy 12 ezer keletnémet utazott Ausztrián keresztül az NSZK-ba. A vasfüggöny áldozatokat is szedett, és nem csak a határon átjutni akarók között. Az első, 1955-ös megszűntetésnél az aknazár felszedése során ketten aknabalesetben vesztették életüket, majd az 1957-es újratelepítés alatt még egy ember szenvedett halálos balesetet. A határzár utolsó áldozata 1989. augusztus 21-én egy keletnémet férfi volt, aki élettársával és gyermekével éjszaka próbált Ausztriába átjutni, de dulakodásba keveredett egy határőrrel, akinek – vélhetőleg véletlenül – elsült a fegyvere.
A vasfüggöny lebontásának emlékére 1991. augusztus 24-én emlékoszlopot avattak a Hegyeshalom és Nickelsdorf közötti „senki földjén”. Hegykő határában emlékhely mutatja be a vasfüggöny három szakaszát, Felsőcsatáron Vasfüggöny Múzeum működik. Az 1989-es határnyitásról évente megemlékeznek, a német kormány számos kitüntetéssel, állásfoglalással fejezte ki elismerését, háláját és megbecsülését a magyarok iránt.
Forrás: MTI.hu
Fotó: Wikipédia
