Varga: a magyar gazdaság teljesítménye a jól teljesítő vállalkozásoknak is köszönhető

Magyarország gazdasági növekedése mára az Európai Unió élmezőnyébe került a jól teljesítő, fejleszteni kész vállalkozásoknak, a magyar emberek munkájának és az eredményes gazdaságpolitikának köszönhetően – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Karcagon a kukoricamalom átadásán.

    A mintegy 1,8 milliárd forintból megépített élelmiszeripari beruházást a kormány 500 millió forinttal támogatta – tette hozzá.
Kiemelte, hogy a magyar kormány évek óta olyan lépéseket tesz az adópolitika, a beruházás-ösztönzés és az adminisztrációcsökkentés területén, amelyek hozzájárulnak a magyar vállalkozások versenyképességének emeléséhez. 2010 előtt a cégek átlagos adóterhelése 52-56 százalék között mozgott, ez tavaly – a folyamatos adócsökkentéseknek köszönhetően – 39 százalékra mérséklődött – jegyezte meg Varga Mihály.

A szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentésével az idén július 1-jétől a cégek adóterhelésének a mértéke még alacsonyabb lett – tette hozzá a miniszter, és jelezte, hogy a kormány folytatja ezeket a lépéseket, ahogyan az adórendszer egyszerűsítését és az adó-adminisztráció csökkentését is.

  Emlékeztetett, hogy 2014 és 2020 között több mint 12 ezer milliárd forint európai uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére, amelyet 10 operatív program keretében használ fel az ország. Ezek közül az egyik legjelentősebb, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), amely – 2554 milliárd forintos forráskeretével – az egyik legnagyobb és legösszetettebb gazdaságfejlesztési operatív program az egész Európai Unióban – ismertette a tárcavezető.

 Ennek a programnak a keretében támogatják egyebek mellett a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, a foglalkoztatás emelését, a szakképzési lehetőségek bővítését és nem utolsósorban az innovatív eljárások alkalmazását, a kutatás-fejlesztési tevékenységet – sorolta. A program keretében eddig több mint 18 500 vállalkozást támogattak, a nyertes pályázók pedig csaknem 7500 új munkahely létrehozását vállalták – számolt be.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is az országos átlag fölötti a gazdasági növekedés, 139 ezerről 166 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma. A karcagi járásban 4 ezer munkanélküli volt 2010-ben, ez a szám 1700-ra csökkent, de amíg egyetlen ember is munkát keres, addig a magyar kormánynak van dolga – mondta a miniszter.

 Az új üzem naponta 120 tonna kukorica feldolgozására alkalmas, a termékek egy részét exportra gyártják.     Szatmári Zoltán, a Szatmári cégcsoport tulajdonosa elmondta: 2015-ben vásárolták meg a telephelyet, 2016-ban pályáztak az új kukoricamalom megépítésére, a pályázatot 2017-ben megnyerték, és két év alatt elkészült el a malom határidőre. A beruházás 35 új munkahelyet teremt a két telephelyen, a régi és az új malom épületében. Termékeiket belföldön és külföldön egyaránt szeretnének értékesíteni – tájékoztatott.

 Fazekas Sándor fideszes országgyűlési képviselő  “várostörténeti pillanatnak” nevezte a beruházás átadását, hiszen Karcag újra felkerül Magyarország malomiparral rendelkező városainak térképére szavai szerint. Az ország erősödik, azon belül az élelmiszerfeldolgozás és Karcag is – fűzte hozzá.     Dobos László, Karcag polgármestere (Fidesz-KDNP) pedig azt emelte ki, hogy az egykori rizshántoló malom megújulásával a gazdák biztonsággal el tudják adni termékeiket.

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com