Varga: kiemelkedően nőttek a keresetek júliusban

Kiemelkedő a keresetek júliusi és első hét havi emelkedése – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól csütörtökön.

    A KSH közlése szerint júliusban 12,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbinál.

A miniszter hozzátette: idén az első hét hónapban is 12,1 százalékos volt a bérek növekedése, és a növekedés folytatódik a következő hónapokban.
Közép-Európában a V4-ek között Lengyelország mögött Magyarországon nőttek legjobban a bérek. A szlovák átlagbért lehet Magyarországon is megkeresni nagyjából – emelte ki a pénzügyminiszter.

Az infláció alacsony, és a bérek növekedése mögött a munkaadókkal és a munkavállalókkal megkötött 2016-os bérmegállapodás is szerepet játszik, ezzel tavaly és idén is jelentősen nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum.

A közfoglalkoztatás jelentősen csökkent, az első hét hónapban 35 ezerrel, ami örömteli fejlemény – tette hozzá.

Kitért arra, hogy a következő hónapokban marad a 4 százalék körüli gazdasági növekedés, folytatódik a bérek növekedése. A következő 1-1,5 évben drámai változás a gazdaságban nem várható.

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com