Varga Judit: a kormány elkötelezett a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemben

A magyar kormány elkötelezett a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemben: ezt a problémát nem egyezmények ratifikálásával, hanem törvényi szigort alkalmazva és valós segítségnyújtást biztosítva, a civil partnerekkel közösen kívánja megoldani – jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn az MTI-nek nyilatkozva.

Varga Judit pénteki, a Miskolci Áldozatsegítő Központban tett látogatásával kapcsolatban hívta fel a figyelmet arra, hogy egyes ellenzéki politikusok hangulatkeltő állításával szemben a védett szálláshelyek rendszere évek óta magas szakmai színvonalon nyújt segítséget a bajba jutottaknak. A kormány nyitott továbbá bármely jószándékú javaslatra, amely tovább bővítheti a már rendelkezésre álló eszközöket.

Hozzátette: az áldozatok az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) éjjel-nappal hívható, 06-80-20-55-20-as telefonszámán azonnal eligazítást kapnak, hogyan juthatnak egy ilyen védett házhoz. Országszerte mintegy 300 védett szálláshely áll rendelkezésre, amit az állam és civil partnerei közösen tartanak fenn. Az OKIT feladata, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermek bántalmazás, a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak.

A miskolci központ évente 12 ezer telefonhívást fogad, és eddig 2700 esetben segített személyesen az áldozatoknak – ismertette. Elmondta, ezek a központok a civil és jótékonysági szervezetekkel közösen konkrét segítséget nyújtanak a kapcsolati erőszak és bármely más, erőszakos bűncselekmény áldozatainak. Ez lehet ingyenes jogi vagy pszichológiai segítségnyújtás, de lehetőség van pénzügyi segély biztosítására is – közölte.

A miniszter felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy aki bűncselekmény áldozatává vált, az igénybe tudja venni az Igazságügyi Minisztérium által fenntartott Áldozatsegítési Központok szolgáltatásait. A központok napi 24 órában hívható elérhetősége: 0680225-225. Varga Judit beszélt arról is, hogy 2020-ban megduplázzák az áldozatsegítő központok kapacitását, hogy országos hálózattá fejlődjön az áldozatsegítés.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com